Zendo

A tengerparti spanyol éttermek turistacsalogatója a Tapas. Mindenféle finomságból válogatnak össze kis tálakban egy-egy étvágygerjesztő adagot. Sok stílust felvonultatott ez a szombat este, ínycsiklandozó zenei ízkombinációkba kóstolhattunk bele anélkül, hogy elülték volna a gyomrunkat.Snétberger Ferenc hívó szavára gázsi nélkül vállalták el híres művészek a fellépést, és a zömmel EU pénzből épülő Európai Roma Zenei szakkollégium javára ajánlották fel a bevételt.

60 tehetséges roma fiatal tanulhat itt olyan neves tanároktól, mint: Oláh Kálmán, László Attila, Szakcsi Lakatos Béla. Vendégelőadónak pedig sikerült megnyerni Paolo Vinacciát, Tony és Roby Lakatost.

Egy éve interjúvoltam meg Farkas Róbertet (a Budapest Bár atyját) aki a kiveszőfélben levő cigányzenét szeretné feléleszteni. Legnagyobb problémája, hogy megélhetés híján rendre külföldre vándorolnak a tehetségek. Kedves Róbert, íme itt az utánpótlás!

Balázs János népdal improvizációjával indult az este, majd a Fábián Juli Jazz Riffből (meg még legalább hat zenekarból) ismert Fodo lépett a színpadra és a dobot billentyűkre cserélve Bíró Esztert kísérte. Eszter egy Radnóti költeményt adott elő (Két karodban) és megemlékezett az kezdő évek nehézségeiről.

Kállai Ernő aranybrokátos zakóban mutatott be húrszaggató hegedűs mutatványt.12 évesen vették fel a Liszt Ferenc egyetem csodagyerek szakára. Ithzak Perlmann személyes meghívását élvezve ösztöndíjasként tanul New Yorkban. Zongorán a húszas évei elején járó ifjú titán: Balázs János kísérte. Legfiatalabb Liszt verseny győztesünknek már négy lemeze jelent meg, de még mindig igazolványt kérnek tőle, amikor sört rendel.

El sem kezdett zenélni a Parno Graszt, de a közönség már teljes eksztázisban volt. A zenekar neve Fehér ló, ami a tisztaság és a szabadság szimbóluma. Csak arra nem tudnék választ adni, hogy a Parno a fehéret vagy a lovat jelenti?Szabolcsi kis faluból jöttek, ahol pornó helyett Parno jelenti a szórakozást az ottlakóknak. Holdfényes nyári éjszakákon sokan a falu mindkét nevezetességét felkeresik: a kocsmát és a halastavat. Bár a vízbe többnyire nem önszántukból kerülnek bele. Az emlékezetesebb bicskázásokat dalban örökítik meg. A poros földutak és a szegénység ellenére mégis tudnak örülni az életnek, a szerelemnek. És ezt bizony nagyon jó lenne eltanulni tőlük! Anya és fia járta a táncot, aztán kendóelemekkel vadított botostánc következett. Egyszerűen nagyszerűek!

A második félidő a Lukács Miklós kvintettel indult: cimbalommal és tablával szólalt meg az indiai népi jazz. Aztán Palya Bea libbent a színpadra csábos hableányként. A tél elől rendszerint Mexikóba menekül, ahol már napokkal az érkezése előtt hegyesre pödrik bajszukat az amigók és Salma Hayeknek kijáró imádattal fogadják. A zenekari pluszköltségeket úgy kerüli el, hogy testrészeit lépteti fel: így a nyelve és a mellkasa is részesül a gázsiból. A törzsi elemeket sem nélkülöző lehengerlő előadás őserővel élesztette fel a női energiákat. A lecsúszó vállpántot és a fel-felhúzott szoknyát elakadt férfilélegzetek és diszkrét hörgések kísérték a nézőtérről. Bea saját hangját egy perzsa szőnyegkereskedő segítségével találta meg. Azóta sorra látogatom a lakberendezési áruházakat, de ez nekem még nem sikerült.

A kollégium alapítója és művészeti igazgatója nindzsamódra lopakodva közelítette meg a színpadot talpig feketébe öltözve. Snétberger Ferenc nem személyét, hanem hangszerét helyezi reflektorfénybe és a brazil zenétől, jazztől, flamencótól megéledt hangszer mögött szinte beleolvad a háttérbe. Mi pedig álomba ringatva egy mediterrán étterem teraszán érezzük magunkat. Főúr, fizetek!

Lázasan készülődtem a Söndörgő koncertjére. Szó szerint, mert torokfájással küszködtem. Erre a pár órára mégis tünetmentessé váltam: a jó kis tengeri levegő a zenén keresztül is megtette a hatását. Két hét adriai nyaralással felért ez az este!

A valóságban is létezik a Nagy Feró (ős-Bikini) által kreált Balkán Brothers Band (Gábor, Lui, Joe és Frank De Gray Balkán) csak éppen Eredics testvéreknek hívják őket, a zenekart pedig Söndörgőnek. Ha a kedves mama a könnyebb megjegyezhetőség érdekében történetesen Salamon helyett Cézárnak keresztelte volna a fiát, akkor szépen kijönne az ÁBCD (Áronnal, Benjaminnal és Dáviddal).   A kakukktojás, az egyetlen “nem-Eredics”: Buzás Attila.

Szentendre sok jó zenészt adott már kis hazánknak. De amíg a Brains az elektronikában ugráltatja a Szigetlakókat, addig Söndörgőék a tradicionális balkáni zene hagyományait ápolják. Szerényen, hamisítatlan gimis humorral és az elődök iránti főhajtással.

Úgy látszik a népzenét játszó zenekarok tovább élnek, ugyanis a 15. szülinapot ünnepeltük a MÜPÁ-ban. Még az Erik Sumo Band feloszlását sem tudtam igazán feldolgozni (ami fáj, az fáj!), de amikor a Barabás Lőrinc Eklektric feloszlásáról értesültem, elhatároztam, hogy végleg átállok a népi vonalra: “Csak hosszú távú megoldás érdekel” jeligével.

Vajon mitől olyan muzikálisak a balkáni népek? Szerintem a sok napfényes óra miatt időznek annyit a szabadban. Az olivabogyó magától is megterem, a kabócákat meg valamivel túl kell harsogni. Több életöröm és derű árad ezekből a dallamokból, mint a magyar népdalokból, pedig déli szomszédainknak is lenne miről panaszkodniuk. De a szláv orvosi recept bánatra, búra: tambura! Ami nem más, mint a tűző napon néhány méretet összezsugorodott lant. Akár kézipoggyászként is vihették magukkal, amikor a Queen Elizabeth Hallban léptek fel, csak szegény bőgősnek kellett extra díjat fizetnie.

Versendi Kovács József tanította meg a fiúkat a tambura tanokra. Alázattal fogadták a mohácsi mestert, aki az est első vendége volt. Ferus Mustafov makedón szaxofonos színpadra lépésével érezhetően sűrűbbé vált a levegő. Meg nem erősített források szerint egy cirkuszi kígyónő és egy erőművész frigyének gyümölcseként látta meg Ferus a napvilágot és már pár hónaposan szaxofonra cserélte a cuclit. Játszi könnyedséggel kapta fel vállára a fiúkat, forgott a zenészgúla.Közös koncertlemezükre (ami a két hét fejtörés után a hangzatos „In Concert” nevet kapta) méltán figyeltek fel a zenei szaklapok.Ezután Fergus a nádszálkarcsú Hercku Ágnest udvarolta körül szaxofoncsápjával, aki kellő kacérsággal hagyta is magát.

Tompos Kátya szívből dalolt, mély átéléssel. Remekül megállta a helyét a három etno-díva mellett. Sebestyén Márta teljesen otthon érezte magát. Jókedvűen állt be a piros harisnyát, illetve hímzett tradicionális aerobic lábszárvédőt viselő táncosok közé. Szalóki Ági csábos mosolyával a “Rumelájt”énekelte el.

A büszke papával az élen a Vujicsics együttes következett. Méltóságteljesen és a sok mindent megélt öregek nyugalmával játszottak. A kivetőtő tüzes napkorongja eszembe juttatta a délszláv háború borzalmait. Nemrég még szomszéd szomszéd ellen harcolt és értelmetlen bombatűz perzselte az eget. De a közös örökség: a zene gyógyírt hozott a háborús sebekre, összekötve a folyton újrarajzolt országhatárokat.

Felvidék,Újvidék,Erdély,Balkán:“Dunának, Oltnak egy a hangja”. Legnagyobb költőnket is Petrovics Söndörnek hívták anno: számít az, hogy szerb volt, szlovák vagy magyar?

A gran finale egészen káprázatosra sikerült, a négy Bülbül-szavú rózsa mellett még egy igazi müezzin (Kovács Anti) is dalolt. Újrahasznosított páncélökölből szerettem volna virágokat lőni a színpadra, de Ederics mama olvasott a gondolataimban és piros rózsákat nyújtott fel fiainak.  

NAPRAkész vagyok, teljesen kész a NAPRA zenekar Fonó koncertjétől: izomláz gyötör a csűrdöngöléstől. Eszméletvesztőhely. Nevük alapján napfényes pitypangszedős, bokrétás népzenét képzeltem el: gyerekzsivajjal, csordogáló patakkal. Ehelyett sziklák közt utat törő szurdokban morajló vadvíz zúdult a nyakamba. De nem bántam...

Tavasszal jelent meg “Holdvilágos” című lemezük, 2008-ban pedig Fonogram díjat kaptak a legjobb világzene kategóriában “Jaj, a világ!” albumukért A ködös Albionban is komoly elismerést kaptak a szaksajtótól, végül is két angol producer keze munkáját dicséri az anyag. Első budapesti koncertjük is itt volt a Fonóban, 1999-ben. Összetartásukra jellemző, hogy tagcsere nem volt.

A napfogyatkozás baljós árnya lepi el zenei világukat, sötét szárnyak suhogása a balladai homályban.

A koncert fékeveszett hangulatát leginkább ahhoz az érzéshez tudnám hasonlítani, amikor egy szakadék fölött átugrató lángoló autóban ülünk. Ez a pillanat maga a borzongató tökély: a perzselő lángokat magunk mögött hagyva magasan szállunk, legyőzve a mélybe húzó erőket és még a kényszerleszállás kényszerű zuhanásáról is megfeledkezünk.

Az első szám egy csapásra berántotta a közönséget. Azzal a szenvedéllyel, mint amikor becéző szavak helyett letépjük a ruhát kedvesünkről. Majd jött a “Pici ház” és megbabonázott tinilányok lepték el a küzdőteret, jutalmul Jack Nicholsonos mosolyokat dobott nekik Miklós.

Both Miklós a gitárjához öltözött talpig feketébe és csak a lírai részeknél kapta elő a fehér hangszert.Lenny Kravitzos lágyságából pillanatok alatt képes transzformálódni, hogy aztán a Men in Black Edgarjának szuggesztív erejével ( “Csak a testemen át!”) adjon sötét tónust az érzelmes dallamokhoz.

Az élethez hozzá tartozik a sötétség is, időnként Árnyékénünknek is ki kell tombolnia magát : például az „Ugrós” dalok alatt.

Hegedűs '30' Mátét családneve predesztinálta a zenei pályára, a hangszerválasztás eleve nem lehetett kétséges : “Mátéka, teszed le azt a trombitát! A név kötelez, fiam!”. Szerintem kettős életet él: nappal a kettős könyvelés és mérlegbeszámolókészítés szürke öltönyös világába olvad be észrevétlenül, majd munka után a hónalja alá csapja a hegedűtokot és elkezd élni, zenélni! Sokszor nem is tudtam eldönteni, hogy hegedűszólót hallok vagy a gitár sivít?

Pfeiler Ferenc alapos terheléspróbának tette ki a TAMA dobokat, Boby ( Bobár Zoltán) harmonikán erősítette a népi vonalt, Winter Csaba két tűz között basszerozott.

Krámli Kinga már a mosolyával levett a lábamról. Légies tánca jól ellensúlyozta Miklós vad, férfias gitárjátékát. A robotmozgással és pantomimmel tarkított mozgása a régi szép underground időket juttatta az eszembe. Azt hittem, hogy a Gogol Bordello Adidas térdzoknis japán vokalistapárját sikításban senki sem tudja felülmúlni, de Kingának még ez is sikerült. Én már ennyivel bőven beértem volna, de bizony az énekhangja is csodálatosan szép.

Miklós gitárjátékát előszeretettel hasonlítják Jimi Hendrixéhez, talán a pszichedelikus elemek miatt.Én egyetlen gitárosidolom stílusához sem érzem egészen közelinek, úgyhogy nem címkézném be magával ragadó virtuóz játékát. Meg kell hallgatni és kész!

Azért nem lepődtem volna meg, ha a koncert végén a “Jaj, a világ!” után felgyújtja a gitárját majd levezetésképpen egy láncfűrésszel darabolja fel a hangfalakat. De feltehetően takarékossági okokból ezekre nem került sor. Sebaj, majd legközelebb!

“Zsebemben négy ásszal nem érhet kár” énekeltem Deák Bill után szabadon, amikor Balogh Kálmán és a Gipsy Cimbalom Band, Lajkó Félix és Marko Markovic közös koncertjéről értesültem: ilyen leosztás csak egyszer adódik az életben, így hát magabiztos mosollyal dőltem hátra a székemen, hiszen itt ma este csak nyerhetek.

Az „Ördög bújt a botomba” című dallal kezdtek, majd Kovács Ferenc „Dunáról” című szerzeménye következett. Népdal és jazz annyira egymásba simult, mint nászutaspár Velencében. Balogh Kálmán beutazta már a világot, neve összeforrt a cimbalommal. A meghatott díszzsebkendő gyűrögetős „Nagyon köszönjük a kedves közönségnek, hogy ennyien megtiszteltek minket ma este, igyekezni fogunk ám!” ömlengés helyett szolid eleganciával és egy klubest délutáni főpróbájának nyugalmával nyitott.

Lajkó Félix színpadra lépésével kezdett fogyni körülöttem az oxigén és a magassági mámor tüneteit produkáltam. Vajdasági szülőfaluja mellett sok a régi kelta sír, egyesek szerint hegedűje ezért sír. Széken ülve kezdett játszani, már-már kezdtem hinni a kritikusainak, akik szerint Félix konszolidálódott: rég nem az a fenegyerek, hiszen már szmokingban is látták. Pár perc után Félix rugóként felpattant székéből, szabályos S alakot vett fel, mintha csak azért ült volna le, hogy legyen honnan elrugaszkodnia.

Kálmánék bebizonyították, hogy a boogie-woogie Kelet-Európából származik, az amerikaiak meg csak copycat-ek, akiknek még az sem esik le, hogy nemzeti eledelük nevében Hamburg város neve bújik meg. Kovács Ferenc dalszerzőként még egyszer bemutatkozott egy lírai megemlékezéssel. György Mihály a sok gitárzúzás után andalító finomsággal pengetett, számomra különösen izgalmas volt a dobot együtt hallgatni a cimbalomjátékkal.

Tevék legelnek az utcánk végén. A globális felmelegedés miatt én már semmin sem lepődök meg, de aztán kiderült, hogy cirkuszosok vertek sátrat. Nyári meleggel köszöntött ránk a Csík zenekar és a Tárkány Művek közös koncertjének a napja november közepén. Úgy tűnik a négy évszakkal már csak Vivaldinál találkozhatunk.

Valóságos oázis a 15 éves szülinapját ünneplő Fonó: itt garantáltan tiszta forrásra bukkanhatunk kommersz világunk sivatagában. Kint a dűnék, én meg már a pulthoz dűnék. Ám a hőségtől káprázik a szemem : úgy látom, hogy a nemdohányzó feliratot mindenki betartja és a kocsma előtt fegyelmezett sorban állnak a szomjas beduinok. Fata Morgana.

A Csík zenekart áldja meg a Magyarok Istene! Szelídségükkel, alázatukkal és egyszerűségükkel missziót teljesítenek. Lehet magyarkodni felfuvalkodva is, szittyabőr kacagányba bújva. Szidni peckesen más nemzeteket, akik ugye nyomába sem léphetnek a Szívcsakra kiválasztott népének. És lehet szeretetteljesen is, békét teremtve szomszédainkkal a zene közös nyelvén.

Hol vagyunk mi őseinktől, akik Földanyánk testét nem károsították? Akik békében éltek emberrel, állattal, fűvel és fával. Megbecsülték azt a keveset, ami fáradságos munkával megadatott nekik. Szívvel éltek: emberként és nem reklámfüggő fogyasztóként. Az ünnepek szent rituálék voltak és nem nagybevásárlások. Párjukat fűvel-fával csaló celebek bulváréletének imitálása helyett a saját életüket élték. Ha vigalomra volt okuk, akkor vigadtak három nap és három éjjel. Ha gyász borult rájuk, elsírták fájdalmukat és nem hurcolták egy életen át. A jelenben éltek, nem a múlton keseregtek (elvesztett csatákon, elcsatolt országrészeken) és nem a hazug politika rózsaszín jövőképében hittek (amikor majd mindenkinek ötöse lesz a lottón). A Romantica csatorna helyett ma este a szerelem gyönyörűséges gyötrelmével találkoztunk, amibe belesajdult a szív.

Majorosi Marianna csengő hangjától a szomszéd kerületekben is elmosolyodtak a csecsemők álmukban, Makó Péter (aki a Besh o'Drom tagja is egyben) végig bírta szuflával, pedig még Dresch Mihállyal is párbajozott. Szabó Attila tripla gázsit érdemelne: hegedűről gitárra és dobra váltott, cintányérját bonsai technikával aprította kompakt méretűre.

Csík János meglepetésszerűen táncra perdült a Fekete Lamour (Quimby átirat) alatt. Ettől ő is annyira megmámorosodott, hogy fergeteges vonópárbajjal fejezte be a számot.

Kalotaszegi keservessel emlékeztek a tragikus balesetben elhunyt három fiatal néptáncosra. Nyugodjanak békében! 1914-ben gyűjtött Kodály egy dalt, aminek a címére már nem emlékszem. De ha Gavrilo Princip meghallgatta volna, valószínűleg nem tört volna ki a világháború. Népdalaink valósághűen, torzítatlanul kötnek össze minket múltunkkal. És ha igaz múltunkat feledjük, igaz jövőnk sem lesz...

Nagy megtiszteltetés egy feltörekvő fiatal csapatnak, hogy nem előzenekarként szerepeltek, hanem a két félidő között játszhattak. Ráadásul a Csík zenekar két tagjával kiegészülve. Makó Péter fürge ujjaival a lájbit is pillanatok alatt kigombolná. Az idő rövidsége miatt a „Csiririp” kimaradt a repertoárból, de az „Úgy szeretlek”, „Nyisd ki” és a „Nehéz nap” felejthetetlen perceket szerzett. Talán egyszer majd korhatáros videoklip is készül az oly sokat emlegetett női ruhadarabból és a forró csókokról Paár Julcsi énekesnő főszereplésével. Shakirát és Beyoncét azért például jobb nézni, mint hallgatni, de Julcsinál az érzéki látvány érzéki hanggal párosul.

A zenekarvezető és dalszerző Tárkány-Kovács Bálint magánál Balogh Kálmánnál tanult. A Mestert a MÜPÁ-ban fogom meghallgatni. Megköszönöm neki, hogy a cimbalomjáték grillsütős tüzét átadta tanítványának Bognár András rockabilly sebességgel pengette a bőgőt. Kováts Gergő hősiesen megállta, hogy belefeledkezzen változatos, szép szaxofonszólóiba.

Dresch Mihály fellépése rockkoncertes ovációt váltotta ki az amúgy teljesen fegyelmezett közönségből, az est folyamán csak én headbangeltem. Világhírű szaxofonosunk szemöldökjátéka is figyelemre méltó, szerintem a Muppet show figuráját is ő ihlette.

A múlt héten jutott eszembe, hogy  vajon a Barabás Lőrinc Eklektric lemeze felkerült-e már a “legjobb zene szex közben” lista élére?  Legutóbbi koncertjükről lemaradtam, így végül Julit saját zenekarával hallgattam meg. A szenvedélyt szerencsére most is magával hozta.

Legutóbbi MÜPÁ-s fellépésükön torokgyulladással küszködve lépett a színpadra, de most minden összejött. Napfényen érlelt biogyümölcsként játszott a zenekar: természetes egységben, vitamindúsan vibráltak együtt. Hosszú szólók nélkül, igazi csapatmunkában léptek fel a zenészszentélyben. A női szemek Csejtey Ákos szaxofonjára szegeződtek, Papesch Péter pedig azt gondolta magában: “Basszus, csak azért sem veszek fel zakót és inget!” Jazz standardek helyett  a londoni dalversenyen taroló szerződuó : a zongorista Sárik Péter (aki egy szemvillanás alatt képes bárányszelídségből farkasvadságba váltani)  és Fábián Juli öt száma hangzott el (Dad, Romantic bossa, Not so Strange, What if, Relax). 
Fodo egy hámozott cintányérral gazdagította hangszerkínálatát és ennek örömére  Julival közösen szerzett egy dalt (Madrugada), amit  hegedűn kísért az est arab vendégművésze (Chaouki Smahi)
bőrből készült aerodinamikus barett sapkában.
Még mielőtt felocsúdhattunk volna  meglepetésünkből, Chaouki (a lantfélék családjába tartozó) oud nevű hangszerét megragadva  “La Casba” című dalával rántott be minket a világzene birodalmába.
Hol vagyok???

A kivetített vizuális effektek is hozzájárultak ahhoz, hogy  transzban éltem meg a koncertet, csak a blues ráadásnál tértem magamhoz. Meg mertem volna esküdni, hogy három percnél többet nem játszott a zenekar. Arra még határozottan emlékszem, hogy az óriásposzternek hitt nyitóképet  meg akartam vásárolni, de aztán rájöttem,hogy csak odavetítették. Juli táncánál veszítettem el a kapcsolatot a való világgal. 

Belevetettem magam a Lét hömpölygő  áramlatába és előző életeimbe utaztam vissza. Édes ölelések emlékei villantak fel és könnyes búcsúké. Az elhagyottság keserűsége, a tarkómat simító  ujjak gyengédsége. Gőzölgő ruha alatt forró test, el nem múló szomjúság. Hódítás és szakítás véget nem érő körforgása. Magányomat hamar megelégelte a folyó és vitt tovább. Csókra nyílt ajkak  hömpölyögtek a mélyben, aztán a kezek újra eltaszítottak...

Juli sikerrel vette a pályakezdő zenészlét és a felnőtté válás akadályait, kibontotta szirmait és végre kezdi magáról is elhinni, hogy éneklésre született. Aki pedig a Sorsát éli, az leküzd minden akadályt. Ha szándék és elvárás nélkül éljük mindennapjainkat rábízva magunkat az Égiek  akaratára, akkor megnyílnak a támogató erők és semmi sem lesz lehetetlen! Go with the flow...

 
Keményen megdolgozik a sikerekért. A koncertszervezők szeretik, mert megbízható és délelőtt is el lehet érni. Képes reggel hatkor e-mailt küldeni. Hiába, informatikusnak készült eredetileg. Az interjú napján is korán kelt, az egész napos próba után beszélgettünk és már rohant is tovább. A társművészetek inspirálják: Mátyássy Áron Utolsó idők című filmjéhez  Mákos Alberttel közösen írt zenét, amivel elnyerték a Filmszemle díját, ettől a MÜPA nagyterme is megnyílt.

hogy nem szeretek késni. Úgyhogy ne haragudj, de el is repült az idő,
indulnom kell!

Hosszú hetek után sikerül csak összehozni a találkozót a Gödörben, de kitartásom végül meghozza gyümölcsét. Egy karatés mondás jut róla eszembe: „Tekints felfelé, de ne hord fent az orrodat, feleslegesen ne beszélj és nyisd ki a szívedet!” Teljesen átragad rám derűs felszabadultsága, úgy érzem felül tudnék emelkedni minden nehézségen. Irie Maffiásan úgy is mondhatnám,hogy Sena nagyon fain gádzsi, sok zsuzsókát kikábít, krájót kapok úgy emszízik. A sznád nőket csigázó habisztik csak elvágnák a szájukat nála!

Nem sok anyagot találtam rólad. Kerülöd az interjúkat?

Hát nem keresem, de páran azért megtalálnak (nevet). Nem sok interjú készült velem az elmúlt években.

Apukád ghánai, anyukád pedig magyar. Torda Kati, a Keuna tervezője.

Ő nem a Keuna tervezője, a Keuna márkát Sándor Gabi barátnőmmel hoztuk létre. Édesanyám a saját neve alatt tervez ékszereket évek óta Ghánában, mi pedig kölcsönözzük az ő tudását.

Ghánában mennyire keveredik a modern világ és az afrikai kultúra?

Most már nagyon vegyes. Én a fővárosban, Acrában születtem, ahol öt millió ember él. Nagy irodaházak is vannak már, de a régi dolgok is fellelhetők. A hagyományos ékszereket, gyöngyöket például farmernadrággal hordják. Él a hitvilágban még az animizmus. A természet: a folyók, fák erejét tisztelik. És a fő vallások mellett megmaradt a fekete mágia: a juju.

Két eltérő kultúrában nőttel fel. Ez zavaró volt, vagy inkább gazdagodtál ettől?

Abszolút gazdagodtam, most már mindkét kultúrában természetesen mozgok. Mindegyikben vannak előnyök, hátrányok, de tetszik, hogy mindkettővel tudok azonosulni. Folyamatosan merítek mindkét világból, és ez tágította a gondolkodásomat.

Nagyon népszerű lett pár év alatt az Irie Maffia, ahol énekelsz. Sok slágereteket játssza az MR2, de máig nem tudom mit jelent a zenekar neve.

Az Irie jamaikai szó, patwa nyelven a jelentése: vidám, boldog. Fain. Eredetileg reggae zenekarnak indult az Irie Maffia. A maffia pedig család. A két alapító tag, Gáspár és Élő Marci már nagyon régóta barátok, szinte családtagok. A basszusgitáros pedig az unokatestvére Marcinak. Olyanok vagyunk, mint egy nagy olasz család. És pénteken, november13-án lesz az Irie Maffia lemezbemutatója itt lent a Gödörben, az 1500 fős nagyteremben.

Egyedi a szövegetek az Irie Maffiában, még szlengszótárt is találtam.

Hárman énekelünk: Busa, Columbo meg én. Mindegyikünknek megvan a saját mondanivalója, világa és hátérre. Nehéz lenne így sablont készíteni, mert mindenki teljesen más szemszögből áll egy témához. Együtt szólunk, de mindegyikünk a maga hangját akarja hangoztatni. Erős egyéniségek vagyunk, de egységként is tudni kell működni. Nem szégyen hibázni. Tapasztalni kell, menni kell, csinálni! És ha tudsz valami tanulságot leszűrni az életedből, akkor már megérte.

Olvastam rólad, hogy verseket is írsz.

Ez így túlzás! Semmit nem tudok profin megcsinálni, ezek csak saját magam szórakoztatására készültek. Mostanában már inkább csak számokat, dalszövegeket írok.

Az Irie Maffia mellett énekelsz a Barabás Lőrinc Eklektricben is. Jut még időd rá?

Elég keveset szerepelek az új lemezen, mivel nyáron majdnem az összes fesztiválon játszottunk az Irie Maffiával. Sokszor heti három-négy fellépésünk is volt.

A Zöld Pardon kivetítőjén egészen közelről mutattak. Teljesen átszellemült vagy, amikor énekelsz. Mintha egy másik világban lennél.

Általában azt énekelem, amit én írtam. Ahhoz pedig bele kell élnem magam a zenébe, hogy tudjak vele azonosulni. Fontos, hogy átjöjjön amit érzek, mert angolul énekelünk és nem mindenki érti jól itthon a szöveget. Szerintem egyébként a legjobb üzenethordozó a világon: a zene. Ha szomorú vagy és egy jó dalt hallgatsz, az kilök ebből az állapotból. Olyan sok mindent tud adni! Átalakít és gyógyít.

Érzek egyfajta harcosságot benned. Keményen kiállsz az elveidért. Hatottak rád a Fekete Párducok, vagy mondjuk Spike Lee filmjei?

Imádom Spike Lee-t és olvasgattam sokat a Black Pantherekről és a zulu harcosokról is.

Szeretem, amikor egy ember ki tud állni valamiért és mer a barátaiért tenni, akár harcok árán is.

Freestylozó MC-ként kerültél a hip-hop közösségbe.

A hip-hopot 14 éves korom óta szerettem, később írogattam szövegeket és gondoltam egyszer milyen jó lenne zenére felmondani őket. A Gimmeshot Crew ( Dj Mango, Bosi, Németh Marci) csinált a G-pontban klubesteket. Így csöppentem bele: szólt a zene, ott volt a mikrofon és a lehetőség. Addig fogalmam sem volt, hogyan kell felvenni egy számot, nem láttam belülről stúdiót. Mindent a srácoktól tanultam meg.

Barabás Lőrinc is így kezdte...

Igen, a Kultiplexbe lejárt hozzánk a Gimmeshotos partykra fújni. A Busa is oszlopos tag volt.

Minden csütörtökön legalább nyolcszáz ember összegyűlt bulizni. És ez ment öt éven keresztül. Sok fiatalt megihletett, akik azóta elkezdtek saját zenéket csinálni.

És hogy állnak a külföldi projektek?

Dj Vadimmal dolgozgatunk együtt négy éve, jövő év tavaszra kész lesz egy nagylemeznyi közös anyag. Ő már bejárta az egész világot, egy francia turnéra el is kísértem.

Így találkoztam a francia Refractory zenekarral, akikkel összehaverkodtunk és készítettünk egy 'Hot Potatoes' nevű közös lemezt tavaly. A turnén a Herbaliser előzenekaraként léptünk fel. Van egy másik brigád is, az Irie Ites. Három francia srác, akik vinylterjesztők és most alapítottak kiadót. Nagyon fájn reggae zenészekkel dolgoznak és koncerteztem is velük. Egyszámos bakelitlemezeim is megjelentek náluk, amik európaszerte mennek a DJ-knek. Svájcban egy nagy reggae clash buliban az én számomat játszották le a verseny előtt. Szóval minden tágabb lesz idővel...

És a Shakespeare szonettek?

Most lesz december 17-én WH koncert. Mákos Bercivel - aki egy klasszikus csellista - , Gryllus Samuval és Szabó Hunorral csináltunk egy előadást, amiben Shakespeare szonetteket olvasok fel angolul. Néha énekelek, slammelek, ők meg zenét varázsolnak alá.

Saját szöveget nem raktam hozzá, egy-két helyen volt, hogy „with” helyett „of”-ot mondok, de nem vittem túlzásba az átírást.

Lesz folytatása a Sena „First One” szólólemezednek?

Igen, dolgozunk rajta. Mindenki haveri alapon jött és vette fel nagy szeretettel, teljes erőbedobással. Remélem, egyszer jól járnak majd a jogdíjakból!

A Bányász Szakszervezet zenei magazinjának a Vájtfülő Vájárnak a tudósítójaként vettem részt a Balázs Iván rendezésével készült Underground SuperstarZ film bemutatóján. Minden földalatti megmozdulást figyelemmel kísérünk, mert: „Nem kell a púder, nem kell a vaker. Nem kell a funky és nem kell a punk. Csak egy: az undorground!”

Kétféle színész van: aki magára húzza a szerepeket és a kaméleon. Kozma Orsival beszélgettem, aki színésznőnek készült és énekesnő lett. Kíváncsi voltam, hogy melyik a kaméleon igazi színe? Olyan a kaméleon, mint egy szivárvány? A sokszínűségben teljesedik ki? Mit látunk, ha külön nézzük egyes színeit? És mitől olyan megfoghatatlan?

Zendo: Nagyon meglepődtem amikor egy eat me! koncerten szűk farmerben és melegítőfelsőben jelentél meg. Mintha a vagány kishúgodat láttam volna. Itt kedvedre kitombolhatod magad a koncerteken?

Orsi: Egyrészt hideg volt a Kertemben, másrészt nem vagyok én annyira visszafogott lány. Régebben is voltak olyan zenekaraim,ahol ki tudtam magam tombolni. De tény és való, hogy az eat me! olyan zene, amiben az ember szabadon eresztheti a fantáziáját, a legbelsőbb titkos gondolatait is és leeresztheti a fáradt gőzt. Ez egy igazi bulizós zenekar!

Zendo: Megpróbáltátok felrázni a közönséget a Kertemben, ahol főleg ülős bulik vannak. Sajnáltam, hogy nem egy nagyobb színpadon hallottalak bennetek először, ahol jobban érvényesülhetett volna a felpörgetés.

Orsi: Még annyira friss ez a zenekar és az energia az embereknek, hogy először jól megnézik, mielőtt elkezdenek táncolni rá. Akik már több fellépésünkön hallottak bennünket, és ismerik a számokat – táncolnak.

Zendo: A Nouvelle Vague a sokszínű zenétek miatt választott benneteket előzenekarnak? Hiszen ők popfeldolgozások mellett még a Dead Kennedys punk klasszikusától sem riadtak vissza.

Orsi: Az A38 közvetítésével jött ez a lehetőség, és a két zenekar jól passzolt egymáshoz. Egyébként mi a saját számainkat játsszuk, csak egy feldolgozás van a WEEP lemezünkön: a „Sunday Girl”, ami egy Blondie szám. Most annyira összeforrt és lendületben van a zenekar, hogy egy kis turné után stúdióba megyünk és felvesszük az új számokat, amik az album megjelenése óta készültek el.

Zendo: Jó pár kiemelkedő dal gyűlt össze az albumon, ami bármelyik külföldi toplistára eséllyel kerülhetne fel. Talán attól olyan egyedi a zene, hogy teljesen eltérő stílusú zenekarokból jöttek a tagok. Te jazzt is énekelsz, a két alapító Komenczi Bálint gitáros és Borosi Gábor billentyűs az avantgarde Új Párducnak is tagja, Nagy Gergely a Kimnowaknak , Bajkai Ferenc meg funk-rock dobos is.

Orsi: Ezzel teljesen egyetértek! A Weep egy nagyon erős anyag, ami nemzetközi szinten is megállná a helyét. Sajnálom, hogy például a Petőfi rádió nem játszik semmit tőlünk.

Zendo: Jócskán akad pörgős szám, ugyanakkor nyugisabb részek is. Veszélyes mondjuk egy kanapén elnyúlva hallgatni koktélos pohárral a kézben. Mert amikor lassúból hirtelen átvált a zene, még a koktélcseresznye is kiugrik a pohárból!

Orsi: Az érzékekre és a lélekre hat ez a zene. Nagyon őszinte, pont mint a zenekar tagjai. Rengeteg munka van benne. Két éve dolgozunk együtt a srácokkal, már szinte együtt lélegzünk. Kialakult az egyensúly köztünk.

Zendo: Nagyon elismerően nyilatkoztak a hangodról a srácok, és hogy ennyi energiát adsz bele a dalokba.

Orsi: Ez egy szerencsés találkozás. Már elsőre megfogott a zene, úgy éreztem, ebben meg tudom találni önmagamat.

Zendo: Nagyon egyedi ruhákban jelensz meg jazz énekesnőként a színpadon, vannak kedvenc hazai divattervezőid?

Orsi: Azok a ruhák, amik a Kozma Orsi Quartet lemezborítóján vannak Stumpf Imre munkái.

Előtte pedig egy kedves jó barátom, Martin Krisztina ruháit viseltem. Igyekszem felfedezni azokat a tervezőket, akikről még kevesen tudnak, de nagyon figyelemre méltók az alkotásaik. Illetve nagyon megtisztelőnek érzem, ha olyan ismert tervezők, mint Stumpf Imre felfigyelnek rám és érdemesnek tartanak arra, hogy a ruháikat hordjam.

Zendo: Nagyon művészi a honlapod is, a hennafestéses grafikával.

Orsi: Ez pedig Dienes Vivien munkája, illetve a Lizarb Médiájé. Ez a közös munka már 2006-ra nyúlik vissza. Én ragaszkodó típus vagyok és hűséges, akit megszeretek, azzal hosszú távon is szeretek együtt dolgozni.

Zendo: Eddig egy teljesen más arcodat mutattad jazz énekesnőként. Hogyan fogadták a váltást a rajongóid?

Orsi: Szerintem ők már elfogadták, hogy többlaki életet élek és sok minden érdekel. Én egy kísérletező ember vagyok. Nekem a saját utamat kell járnom!

Zendo: Mennyire volt szokatlan kisebb helyeken fellépni a Jazz+Az és Cotton Club Singers koncertek után? Hiszen a jazz kávézókban sokkal közvetlenebb a kapcsolat a nézőkkel.

Orsi: Igazából ezért is váltam ki a Cotton Clubból hat év után, hogy meg tudjam valósítani a saját terveimet. Ki akartam próbálni, hogyan boldogulok ezeken az intimebb szférájú helyeken. Meg tudom-e valósítania a saját ötleteimet? Szeretem ezt a közelséget. Öt embernek is szívesen énekelek, mint ahogyan 15 ezernek is. Mindegyiknek megvan a maga izgalma és nehézsége. Pont ez a változatosság érdekel. Napról napra erősebb leszek és biztosabb magamban! Nekem ez egy nagyon jó tanulófolyamat és önismereti játék.

Zendo: Zeneileg is hatnak egymásra a különböző projektjeid?

Orsi: Hatással vannak rám az egyes projektek, de a stílus is hatással van rám. A Quartetben azt szeretem, hogy ott visszafogottan, fátyolos hangon tudok énekelni,ugyanakkor az eat me!-ben kitombolom magam. Szeretem ezt a stíluskavalkádot, ami most körülvesz és így érzem magam teljesnek. Elég szélsőséges vagyok, a magánéletben is. Ezen néha még a párom is meglepődik, de néha még magamnak is okozok meglepetéseket! Én élvezem azt, hogy az egyik percben őzike tudok lenne, a másikban meg egy ordító ordas farkas. Egyre több színt fedezek fel magamban a szélsőségek között.

Zendo: Ez egyfajta hullámzás nálad?

Orsi: Nem, ez egy folyamat. Érzem, hogy egyre több mindent tudok magamból kihozni. Tudom, hogy bármeddig el tudok menni.

Zendo: Mit ad neked a zene, az éneklés?

Orsi: A színpad elvarázsol. Ott azzá tudok változni, akivé csak akarok. És ha lejövök a színpadról egyszerűen senki nem vesz észre, mert bele tudok olvadni a környezetembe.

Zendo: A színészet nem hiányzik?

Orsi: Az egy nagy csalódás volt számomra, amikor le kellett mondanom róla. Mondjuk nem is volt bennem elég kitartás, hogy újra jelentkezzek a színművészetire. Nem voltam eléggé elhivatott, nem tettem meg mindent, hogy az álmomat megvalósítsam. De aztán rájöttem:jó, hogy így alakult, mert a színészkedést ki tudom élni a klipjeimben és megtalál egy-egy munka, ami színészi feladatot igényel.

Zendo: Vokáloztál számos híresség mellett. Nem kellett nagyon vissza fognod magad, hogy ne emelkedjen ki túlságosan a hangod?

Orsi: Sokan pont azt vetették a szememre, hogy nem énekeltem elég karakteresen. Összekeverték a hangomat másokéval. Én kitűztem magam elé azt a célt, hogy minél őszintébben és kifejezően tudjak megszólalni a saját hangomon.

Zendo: Vannak olyan művészi álmaid, amik úgy érzed, még nem teljesültek?

Orsi: Most álmodozni sincs energiám, de tele vagyok tervekkel. Egy új magyar nyelvű poplemezt csinálunk Szakos Krisztiánnal. Vannak titkos vágyaim, de ezek maradjanak titkok Majd ha megvalósultak, akkor elmondom!

Zendo: Ezt a sok projektet hogyan tudod kipihenni? Elvonulsz télen feltöltődni valahova?

Orsi: Már nem vagyok munkamániás. Megtalálom az időt a feltöltődésre, olyankor a szerelmemmel elutazunk valahova. Sokat voltam egyedül az elmúlt időszakban és most nagyon élvezem, hogy a vőlegényemmel sok idő tölthetek együtt. Most nagyon boldog és kiegyensúlyozott vagyok, ezért sok dalt már máshogy énekelek.

Zendo: Kívánom, hogy eljöjjön az idő amikor megint felléptek a Morcheebá-val, de ezúttal ők legyenek az eat me! előzenekara!

Orsi: Nagyon jó lenne, köszönöm a jókívánságot! (Nevet)

 „Szoft-rockot” játszik az Óriás zenekar, koncertjeikre az anyukák is nyugodt szívvel elengedhetik lányaikat. De legjobban teszik, ha ők is eljönnek bulizni -férjestől! Komoly zenei múlttal vágtak bele ebbe a baráti projektbe, ahol nem kell kompromisszumokat kötniük a zenében. Keményen megdolgoznak a sikerért és talán Óriási szerencséjük is van...Közös barátunk kísér el a Kino-s találkozóra. Bár piros David Beckham-féle tarajáról messziről megismerném Dávidot. Női rajongói szerint Michelangelo azonos nevű szobrával is mutat némi hasonlóságot. Hölgyismerősünk egy divatmagazinba temetkezve megjegyzi, hogy nyugodtan beszélgethetünk csajokról is. Mintha a feleségem mondaná, hogy „Nyugodtan nézd csak a meccset a haverjaiddal!” miközben a tévé elé teszi a vasalódeszkát. Ezért aztán csajokról nem esik szó. Pedig kíváncsi lennék hogy repülnek-e melltartók a színpadra (bár ma már talán pendrive-okat hajítani divat: rajta elérhetőséggel, fotókkal és házi videókkal). Nem tudom meg, hogy szoktak-e összeveszni csajokon, vagy jut bőven mindenkinek...

Nekem a „Szeplős váll” az új reggeli dalom. Más kávéra vagy teára aktivizálódik, de nekem kell egy dal az ébredés utáni pohár víz mellé,hogy magamhoz térjek. Nem jó ha túl lassú, mert attól visszaalszom, az sem jó ha túl gyors mert akkor meg sokkoló a hirtelen ébredés. Hagyom hogy a sejtjeimet átjárja a melódia : a pohár víz atomjai átveszik a dal rezgését és közvetítik a létfontosságú szerveknek. Az agyam ilyenkor még pihenhet.

Mindig lágyan és vidáman indul a napom miután meghallgatom ezt a slágert. A „Szeplős váll” teljesen felvállalható, vállalkozó szellemű dal, még ha nem is szeplőtelen, de jó választás változó világunkban. Váljék egészségünkre!

Nemzetgazdaságunkra is kiváló hatással lenne például ha műszakindításkor a dudaszó után ez szólna a gyárak hangszóróiból. Javulna a GDP és termelékenységben végre megelőzhetnénk Szváziföldet és a Top 150-be felzárkózhatnánk.

Vicces a névválasztás – a londoni metró( Tube) állomáslogójával, kicsit úgy hangzik, mint a „német humor”, vagy az „őszinte politikus” oxymoronja. Nagyvárosi legendaként mindenki hallott már róla, vagy ismer valakit aki látott már ilyet, de személyesen még senki sem találkozott vele.

Először azt hittem az „Anglia” című szerzeményről,hogy az egy Kaukázus dal. De annyira nem lőttem mellé,mert a két zenekar majdnem egy, bár időközben volt tagcsere.

Miután már két ismerősöm is hosszasan ecsetelte Bocskor Bíborka karakteres, energetizáló hatású hangját :meghallgattam a dalt. És milyen igazuk van! Nagyon tehetséges!

Ritka dolog, hogy egy koncert képei ennyire képesek visszaadni a buli hangulatát, de a ZPs Magashegyi Underground lemezbemutató fotói meggyőztek,hogy élőben is meg kell hallgatnom őket!

Ezt a bulit pedig felrakom a Sajnálatos Módon Kimaradt Koncertek listájára...

Pántlikás kalapomat meghatottan és zavartan gyűrögetve, mély főhajtással és kellő megilletődöttséggel köszönném meg Csík Jánosnak a sok csodálatos koncertet, ha egyszer személyesen találkoznánk. Meg ha lenne pántlikás kalapom...

Trójai falóként csempészték be a népzenét a könnyűzenei feldolgozásokkal, ezzel be is írták magukat a magyar zenetörténelembe. Zenetanárok hada évtizedek alatt nem volt képes ennyi fiatalhoz eljuttatni a népzenét, fásult mozdulattal ejtették ki kezükből a hangvillát nap mint nap: Reménytelen! Ezek a mai fiatalok már nem szeretik a népzenét. Csak a sok igénytelen rapet és hip-hopot hallgatják! Tolják a csíkot és nem hallgatják! Dehogynem, csak jól kell csomagolni! Üzleti iskolákban esettanulmányként kellene terjeszteni zseniális ötletüket.

Találó szó a feldolgozás, mert valóban FELdolgozták, FELemelték a Kispál és Quimby dalokat ( Csillag vagy Fecske, Most múlik pontosan). Poros tabukat döngetve műfaji határokat törtek át és nem működne ez a kohéziós erő, ha nem adnák meg a tiszteletet és az elismerést a könnyűzenének.

A Tankcsapda klasszikust ( Üljenek a fiúk ölébe a lányok!) sem csápolva, húrszaggató módon, a vonót a nézők közé hajítva adták elő, hanem nemes egyszerűséggel. És lenyűgöző a hatás! Mert az egyszerű nagyszerű.

Sallangmentes a játékuk, matyóhímzés és mórikálás nélkül szeretettel, tüzesen játszanak. Ahogy kell! A kétszeres anyuka Majorosi Marianna szálfaegyenes tartással, üvegestáncot járva nagy lelki nyugalommal és biztonságot adó erővel és ölel át minket varázslatos hangjával. Barcza Zsolt füstölgő cimbalomjátéka egészen egyedülálló, éppúgy mint a vonósok összeszokott férfias lendülete: a hetyke bajszú Sárkány évében született énekes /hegedűs zenekarvezető Csík János, a bartóki hagyományokat folytató Bartók József, Kunos Tamás brácsa, Szabó Attila hegedű.

Sokáig azt hittem,hogy a Besh oDrom fúvósát nem múlhatja felül senki. De Makó Péternél csak Makó Péter lehet jobb. De jó,hogy két zenekarban is hallhatom!

Hogy milyen érzés a zenéjüket hallgatni? A bogácsi pincesoron üldögéltem néhány éve, háromlábú kis széken. Egy idős bácsi töltötte saját érlelésű borával meg poharamat, miközben a lenyugvó napot néztem a hegyek gyűrűjén túl. Egy élet tudása és munkája volt abban a nedűben. Vagy talán generációké. A föld, az Élet szeretete.

Kodály mosolygós szellemalakja ott lebegett tegnap a Zöld Pardonban és baseballsapkás, deszkás cipős kis srácok jöttek jattolni hozzá, Na szeva, Zotya, mi a pálya?

A keverőpultosok úgy látszik más hangszerekhez szoktak, mert a véget nem érő behangolás most sem maradt el, de addig legalább volt időnk söröspohárból és szívószálból némi lelemény hozzáadásával köcsögdudát készíteni. A pálinkás stand körasztalának ütögetve pedig a ritmusszekciót erősítettük a színpad mellett. Lovasit nem a műszaki nehézségek miatt nem hallottuk, hanem hangszálbántalmai miatt nem tudott eleget tenni a fellépésnek. Ezúton kívánok gyógyulást neki, a mézes pálinka csodákra képes! Bár van egy mondás, miszerint „Egyszer mindent ki kell próbálni, kivéve a néptáncot és a vérfertőzést!”, azért a néptánccal kivételt tehetünk!

Érződik minden mozdulatokon, minden megnyilvánulásukon, hogy milyen nagyszerű emberek a zenekar tagjai. Szilárd értékrenddel, nyitott és tiszta szívvel folytatják áldásos missziójukat - fáradhatatlanul.

A felerősödő nacionalizmussal szembeszállva ők megtalálják a közös hangot szomszédainkkal: méghozzá a népzenével. A háborúkat és a gyűlöletet mindig a politikusok és vallási vezetők szítják, az öldöklésnek mégis a kisemberek az áldozatai. A hadseregekből is csak a katonazenekarokat kellene megtartani.

Felszínes és sekély érzelmekben bővelkedő világunkat katartikus erővel szembesítik a múltból jövő őszinte és mély érzésekkel. Amikor még tudtak mulatni az emberek, tudtak igazán szeretni és gyászolni. Amikor még számított a böcsület. Az adott szó. Amikor még volt vendégszeretet. És volt idő szalmakazlak tövében elheveredni és a szikrázóan kék égen gomolygó felhőkben gyönyörködni.

Érezni a Teremtő jelenlétét, a Rendet, a Harmóniát.

A Jóisten kísérje útjukon őket!

Kettős ünnep volt ez a péntek esete: a várva várt Fókatelep koncert és hogy végre kutyatulajdonos lettem. Egy nyolc hetes  fekete labrador retriever boldog gazdája. A neve: Jack. Black Jack.

Az egykor szerb napokat látott szakács gyors mozdulatokkal sütötte ki balkán burgeremet. Előttem Biljarszki Juniort, azaz Danit (Emil 13 éves fiát) szolgálta ki. Nem esett messze az alma a fájától, mert Dani is zenésznek készül, Taliándörögdön a Clastromnál a Kisfóka koncertjén (fókabébiként) ő billentyűzött. Egyébként a Hangya Boys zenekar tagja. Csípem a névválasztást!

Nagyon ráhangolódtam a Fókatelep zenekarra: egyik fele pirosban lépett fel, a másik fél pedig fehérben - én pedig telepatikus  képességeimnek köszönhetően piros felsőben és fehér nadrágban mentem a koncertre. 

 Második Magyar Dal Napja

 

 

Minden tiszteletem a magyar zenészeké, akik egy kis ország kis piacán csökkenő lemezeladások és ezer forintos koncertbelépők mellett nem adják fel a túlélésért folytatott harcot. Ma már az óvodások is gyakorlatiasabbak és jövedelmezőbb foglalkozásokról álmodoznak :énekesnő és rocksztár helyett a kislányok pornószínésznők szeretnének lenni, a kisfiúk maffiavezérek.

 

Most értesültem róla,hogy másodszor is megrendezésre kerül a Magyar Dal Napja szeptember 13-án. Presser Pici fejéből pattant ki az ötlet tavaly és ötvenezer ember élvezte a nem mindennapi zeneünnepet. A Szigeten a nulladik nap programja most a Zene a rasszizmus ellen lesz.

Faithlesstől kell,hogy idézzek: „Racism is a weapon of mass destruction.”

 

A magyar értékek megőrzése sokszor elég furcsa formát ölt, most láttam a Nemzeti Érzelmű motorosok találkozójának a plakátját, ahol számos hagyományőrző program várja a két keréken érkezőket. Még ha lovastábor lenne.... Biztosan lesz motorról hátrafelé nyilazás, csodaszarvas gázolási verseny, lesz sok bőrdzseki rovásírásos Honda Goldwing felirattal, aztán még Bécs büszke várát is lehet hogy újra beveszik a labancok meg imádkozhatnak,hogy a magyarok Harley Davidsonjaitól ments meg Uram minket!

 

Szerencsére egyre több hazai tehetség jár sikerrel külföldön is. Yonderboiról például elmondhatjuk,hogy Dugovics Titusz óta nem volt ilyen kiugrás a magyar történelemben.

 

A Magyar Dal napján hallottam először a Csík zenekartól a Quimby dal ( Most múlik pontosan) feldolgozást és férfiasan bevallom folytak a könnyeim a meghatottságtól. Bár lehet hogy az előttem álló nagymama dezodor helyett könnygázzal fújta be hónalját. Azóta is csak sötét napszemüvegben merek eljárni a Csík zenekar koncertjeire. Nem tudom mi lehet a titkuk, vajon a zenére is igaz,hogy két különböző stílus ötvözete, valami egészen erős új anyagot ad és közben óriási energia szabadul fel?

 

Presser pedig úgy fog szerepelni a történelmi lexikonokban néhány oldallal Semmelweis Ignác előtt, mint a Magyar Dal megmentője. Ő lesz majd a MiénkIttA tér névadója.

 

Egykori ellenségek tették le a csatabárdot a szent ügy érdekében tavaly a színpadon , ahol ellenszenvnek, szakmai féltékenységnek nyoma sem volt: a zenészek valósággal megtáltosodtak és végre megtört a turáni átok Összefogott a zenei élet színe-java!

 

A nyugdíjasmaffia támadásainak kereszttüzében álló MR2 sokat tett a fiatal magyar tehetségek népszerűsítésért. Bár mintha az utóbbi időben kicsit „eldiszkósodott” volna. Amikor a Pet Shop Boys zenéjét egy nap tízszer lenyomták már lendítettem is a baseballütőmet, de aztán mégis megkegyelmeztem a Tivoli Audio fekete dobozának.

 

Franciaországban 70%-ban hazai zenét köteles a média sugározni és csak 30% külföldi zenét adhat. Nem véletlen, hogy a sovinizmus szó is francia eredetű: a franciák a leghűségesebb vásárlói például a francia autómárkáknak. Pedig Renault, Peugeot és Citroen helyett jobb és szebb autókra is telne nekik. De nekik legalább van annyi eszük,hogy a hazai ipart és a hazai munkahelyeket védik foggal-körömmel, szakszervezettel.

 

Most a válság alatt látszik igazán,hogy Magyarország mennyire a lakókocsi kapitalizmus áldozata lett és az olcsó munkaerő és adókedvezmények miatt betelepült cégek rögtön szedik a sátorfájukat ha valahol még olcsóbban tudják előállítani termékeiket.

 

A 80-as évekig tartó vasfüggöny viszonylag nagy hazai piacot teremtett a magyar zenészeknek, már akiknek megjelenhetett lemezük az átkosban, külföldre csak nagyon kevesen juhattak ki. A VHK hollandiai fellépéséért például személyesen Beatrix királynő járt közben még a 80-as években.

Minden magyar zenekar sokat remélt a nagy lemezkiadók bejövetelétől, de ők is leginkább csak piacot vásároltak és kevés hazai tehetség külföldi kibontakozását segítették

 

Az internetkorszak a myspace-szel szerencsére megnyitotta a világot a magyar zenészek előtt. Számos izgalmas külföldi-magyar kooperációnak lehettünk tanúi, például a Membrán / Cadik lemezen amerikai hip-hop kiválóságok énekelnek,és még csak ide sem kellett repülniük a felvétel miatt. Nicola Conte Harcsa Veronikával turnézik Európában. Heavy metal nagyhatalom lettünk.

 

Várom nagyon a szeptember 13-án a Magyar Dal és Magyar Zene ünnepét, bár a politika és a vallás, mint Mózes a Vörös tengert országunkat ketté osztja, de ezen a napon felejtsük végre el a tatárjárás borzalmait, hogy miként bántak el velünk az avarok, éljünk végre a jelenben és a sebek nyalogatása helyett tiszteljük meg jelenlétünkkel a hazai tehetségeket! És mondjuk el egy fohászt értük!

Konferál Kimnovak. Ámen. Ja nem:showman.

 

 

 Kisfóka az R33-ban

Először a UPC-n hallottam tőlük egy A38-as koncertfelvételt és sokáig meg voltam győződve hogy nem is magyar zenekarról van szó: annyira újszerű és be nem határolható volt a zenéjük.

Harcsa Veronika főállásban ünnepelt jazz díva , a 4-es 6-os villamoson szerzi a dalokat, ezért elhatároztam ha nyerek a lottón megajándékozom egy supercool különjáratként funkcionáló villamossal, mert tudom, hogy egy luxuslimót nem fogadna el. Xzibit meg úgyis jön Pestre egyben meg is pimpelhetné. Tennék bele egy belga pralinéadagolót és egy borszéfet. Kívülről meg halasi csipkével díszíteném ( Harcsának lesz!). Combino, Combino, a csipkés Combino!

Képzett zenészként Veronika minden műfajban megállja a helyét, a gimis zenekarban még Metallicát is énekelt, Quartetjével pedig egy Tankcsapda számot dolgoztak fel: ez akkora hatással volt rám, mint a Destruction koncertlemezén a Mad Butcher / Pink Panther.

Kiss Erzsi szintén másodállásban lép fel Sumóéknál (saját zenekara: Kiss Erzsi Zene) ő azt az őserőt testesíti meg énekével, amihez hasonlót csak a Holy Moses német trashbandánál hallottam Sabina Classen torkából még a 90-es években. Erzsi a hangjával egy irodaházat le tudna bontani...

Ámokfutó mesterszakácsként Ambrus étlapján hagyományos ételek alatt csak a chilis csokitorta szerepel. Dalszerzői kreativitása egészen egyedülálló, zenéjüket kacatpopnak definiálja és valóban kacatokból teremt értéket: gyémántként csillog a fux az ő előadásában - az isteni szikrától megvilágítva. Keze alatt még a „János legyen fenn a János hegyen” is élvezhetővé válik -ami nem kis érdem-, az MR2-n játszott új „ Disco in my head” dalban pedig énektudásával is megdobogtatja a női hallgatók szívét.

A teljesen eltérő karakterű zenészektől is izgalmasan sokszínű a zene.

A zenekar repertoárja széles körű: a lassúbb líraibb daloktól a zúzós hardcore-t idéző csápolós számokig mindenféle jót játszanak.

Mészáros Ádám takarékoskodik ugyan a mozgási energiával, de Toyota Priusként a fölös energiát a gyorsításra használja fel és szerencsére addig nem nyugszik, amíg villámsebes játékával el nem tép egy-két gitárhúrt. El is neveztem őt Ben Húrnak.

Ádámmal ellentétben Drapos Gergely (basszus) egy másodpercig nem bír mozdulatlan lenni, arcjátékával gazdagított pengetése fergeteges. Hozzá képest Angus Young a mozdulatlanság viaszszobra. Ezúttal egyik díva testi épségét sem veszélyeztette a gitárjával.

Farkas Zoltán lendületes dobjátéka is a ZP törzsközönségéhez igazodott, Pápai István vészharang helyett kongát kongatott. A rossz idő hatására a tinik otthon maradtak (sapka nélkül márpedig nem mész sehova fiacskám!), nem is lett volna stílusos a Summertime-ot játszani, de sebaj így legalább többet ugráltunk...

A kivetítőn vonagló meztelen táncosnő árnysziluettjét is kellően megcsodáltuk, de a vásznat kár volt felhasítanunk, mert nem volt mögötte....

Utoljára akkor éreztem ilyen mámoros nyári felüdülést, amikor egy egész napos városnézés után egy kancsó sangriát fogyasztottam el Barcelonában.

Már Juli vakítóan piros ruhájából sejtettem,hogy ma este egy különleges koncertre számíthatok.

Szédelegve és dalolva távoztam egy üveg ásványvíz után: a mámort a zene adta, talán régen borospince lehetett ez a hely, mert a zenészek is örömittasan játszanak itt mindig.

Hírlevele kedvenc olvasmányom . „Ne hagyjátok ki a következő koncertet, mi sem fogjuk!” és hasonlók.. Nem is tudom olvashatóan beírni a koncertidőpontokat a naptáramba, mert a nevetéstől remeg a kezem. És a dalok közti összekötő szövegek: „Ez most egy Fábry show-t megszégyenítő tus volt!” és „közben itt felrúgtunk mindent , mint egy metál zenekar!” Yeahhh, még több füstöt és lábdobot!

Korábban egy technikás és fegyelmezett profi focicsapat benyomását keltették, nagy élmény volt minden fellépésük, de úgy érzem most volt az a pillanat, amikor igazán összeforrt a csapat. Míg eddig kivárták türelemmel a másik szólóját, most egymástól próbálták elvenni a labdát, szédületes volt! Mindenki megtalálta a helyét és a zenekar Egységet alkotott. Már mindent tudnak ezek a játékosok a fociról, behunyt szemmel passzolnak, mert Egyként mozognak a pályán és félpályáról behunyt szemmel lőnek kapura. Igazi riói focikarnevál volt, szambadobokkal és vad ritmusokkal: ollózva vetődtek a levegőben, úgy zsonglőrködtek a labdával hogy az le sem esett!

Megtartotta ígéretét Juli, mert számos saját szerzemény elhangozott a méz és chili átütő erejével. Sárik Péter pedig harmadik helyezést ért el a legnívósabb dalszerző versenyen.

Azért szeretem Julit, mert szívvel -lélekkel énekel: meri önmagát adni a színpadon, kibontakoztatja varázslatos egyéniségét ahogyan a Belmondo énekli:”Szabadon”...

Olyan koncertekre szeretek menni, ahol az utolsó ráadás után is játszanak még a zenészek, ahol a roadok csavarják ki a kezükből a hangszereket, amikor az utolsó rajongó is hazament már.

Számos külföldi sztár tekinti budapesti koncertjét harmadik világbeli fellépésnek hakniturnéja sokadik állomásán miután „ Helló Bukarest!” felkiáltással köszöntik a borsos belépőt kicsengető rajongókat, majd a szerződésben foglaltak szerint egy perccel sem játszanak többet. Ráadás???

Ez a hazai zenekar a világ bármelyik jazzszínpadán megállná a helyét, szerencsére jönnek is külföldi meghívások... Az ezer forintos belépő csak jelképesnek mondható, a Take 5 a kedvenc klubom: barátságos a személyzet ( romkocsmát is visz a tulaj) pont megfelelő a mérete, kiválóan működik a szellőzés, finomak a borok, néhány beszeszelt bölcsészlányon kívül más nem tud zavarni – de mi ez egy Exploited koncert megvadult punkjaihoz képest...

Ja, és lehet spannolni a zenészekkel a koncert után.. ez most ugyan kimaradt, de ígérem bepótolom!

Amúgy is koncertínséges idők járnak most rám, legjobban a húsvéti A38-as bulit fájlalom: mintha személyesen nekem akart volna kedveskedni az ismeretlen jótevő koncertszervező: Harcsa Veronika Quartet, DJ Maestro, Juli és MC Sena egy este – ez már sok is lett volna a szívemnek!

A próbák lazaságát idéző oldott koncerthangulatra jellemző, hogy még Zsolti, a béka is megszólalt.

Zárszónak, mit is írhatnék mást, mint hogy : Respekt és Tisztelet!