Utoljára akkor éreztem ilyen mámoros nyári felüdülést, amikor egy egész napos városnézés után egy kancsó sangriát fogyasztottam el Barcelonában.
Már Juli vakítóan piros ruhájából sejtettem,hogy ma este egy különleges koncertre számíthatok.
Szédelegve és dalolva távoztam egy üveg ásványvíz után: a mámort a zene adta, talán régen borospince lehetett ez a hely, mert a zenészek is örömittasan játszanak itt mindig.
Hírlevele kedvenc olvasmányom . „Ne hagyjátok ki a következő koncertet, mi sem fogjuk!” és hasonlók.. Nem is tudom olvashatóan beírni a koncertidőpontokat a naptáramba, mert a nevetéstől remeg a kezem. És a dalok közti összekötő szövegek: „Ez most egy Fábry show-t megszégyenítő tus volt!” és „közben itt felrúgtunk mindent , mint egy metál zenekar!” Yeahhh, még több füstöt és lábdobot!
Korábban egy technikás és fegyelmezett profi focicsapat benyomását keltették, nagy élmény volt minden fellépésük, de úgy érzem most volt az a pillanat, amikor igazán összeforrt a csapat. Míg eddig kivárták türelemmel a másik szólóját, most egymástól próbálták elvenni a labdát, szédületes volt! Mindenki megtalálta a helyét és a zenekar Egységet alkotott. Már mindent tudnak ezek a játékosok a fociról, behunyt szemmel passzolnak, mert Egyként mozognak a pályán és félpályáról behunyt szemmel lőnek kapura. Igazi riói focikarnevál volt, szambadobokkal és vad ritmusokkal: ollózva vetődtek a levegőben, úgy zsonglőrködtek a labdával hogy az le sem esett!
Megtartotta ígéretét Juli, mert számos saját szerzemény elhangozott a méz és chili átütő erejével. Sárik Péter pedig harmadik helyezést ért el a legnívósabb dalszerző versenyen.
Azért szeretem Julit, mert szívvel -lélekkel énekel: meri önmagát adni a színpadon, kibontakoztatja varázslatos egyéniségét ahogyan a Belmondo énekli:”Szabadon”...
Olyan koncertekre szeretek menni, ahol az utolsó ráadás után is játszanak még a zenészek, ahol a roadok csavarják ki a kezükből a hangszereket, amikor az utolsó rajongó is hazament már.
Számos külföldi sztár tekinti budapesti koncertjét harmadik világbeli fellépésnek hakniturnéja sokadik állomásán miután „ Helló Bukarest!” felkiáltással köszöntik a borsos belépőt kicsengető rajongókat, majd a szerződésben foglaltak szerint egy perccel sem játszanak többet. Ráadás???
Ez a hazai zenekar a világ bármelyik jazzszínpadán megállná a helyét, szerencsére jönnek is külföldi meghívások... Az ezer forintos belépő csak jelképesnek mondható, a Take 5 a kedvenc klubom: barátságos a személyzet ( romkocsmát is visz a tulaj) pont megfelelő a mérete, kiválóan működik a szellőzés, finomak a borok, néhány beszeszelt bölcsészlányon kívül más nem tud zavarni – de mi ez egy Exploited koncert megvadult punkjaihoz képest...
Ja, és lehet spannolni a zenészekkel a koncert után.. ez most ugyan kimaradt, de ígérem bepótolom!
Amúgy is koncertínséges idők járnak most rám, legjobban a húsvéti A38-as bulit fájlalom: mintha személyesen nekem akart volna kedveskedni az ismeretlen jótevő koncertszervező: Harcsa Veronika Quartet, DJ Maestro, Juli és MC Sena egy este – ez már sok is lett volna a szívemnek!
A próbák lazaságát idéző oldott koncerthangulatra jellemző, hogy még Zsolti, a béka is megszólalt.
Zárszónak, mit is írhatnék mást, mint hogy : Respekt és Tisztelet!
