Zendo

Nem a fékeveszett bulizásukról ismertek a hollandok. Bár az angolokat tartják hidegvérűnek, holott a magukból kivetkőzött brit turisták akasztják ki leginkább a partyszigetek őslakóit. A hollandokra inkább jellemző a skandináv visszafogottság és a puritán életfelfogás. A coffeshopokban is inkább amerikai turisták füstölnek, akik aztán a csatornákat összekötő hidakon próbálnak egyensúlyozva átjutni inkább kevesebb, mint több sikerrel. A fapados járatokkal érkező angol fiúkat egy bandában meg be sem engedik a szórakozóhelyekre. Ugyanis merev részegre isszák magukat és a piroslámpás negyedben lezavart menetek után annyira feszíti őket a férfiasság, hogy előszeretettel verik szét a berendezést.

Egy hollandnak általában halk zene és egy üveg Heineken is elég az eksztázishoz, ami leginkább a “Gezellig” (= cool) szó gyakori ismételgetésében merül ki. Sem az étkezésben, sem zenében nem túl válogatósak: a kulináris élvezetek csúcsát az Utasellátóhoz hasonlító önkiszolgáló automatákban árusított frikandel (hotdogszerű fasírt) kéjes rágcsálása jelenti. Franz Bauer legalább akkora bálvány, mint itthon volt Zámbó Jimmy. Nincs okunk szégyenkezni! A reggelt egy üveg sörrel kezdő André Hazes temetése teltházas közönséget vonzott az AJAX stadionban, a TV élőben közvetítette.

Holland előadó koncertjén legutoljára a hajón voltam, DJ Maestro fekete öltönyben pörgette a bakelitet, a közönséget kevésbé. Anouk nagyobb sikert aratott volna színes válltetkójával és lobogó szőke fürtjeivel. Na de most jól választottam!

A PERCOSSA holland társulata számomra egy kicsit azt a szabadságot is képviseli, ami után mi itthon csak áhítozunk. Pedig egykor őseink is azt az elvet vallották, hogy ami másnak nem fáj, azt szabad. A nyakadba lihegő állam ott ismeretlen fogalom. A nők kétharmada otthon szül, nálunk Geréb Ági börtönben ül. A holland bringásokra akkor sem dudál az autós, amikor nyolcan-tízen egymás mellett tekernek az úton. Hajléktalanokat nem igen látsz a holland utcákon, menedékszállásokon helyezik őket. Antibiotikumok helyett homeopátiás szereket javasol a háziorvos, de annak örül legjobban ha gyógyszerek nélkül jössz rendbe.

A zord holland klíma elő menekülve Dél-Franciaországban kezdtek el utcai színházat csinálni még a 80-as évek végén. A PERCOSSA (René Spierings, Janwillem van derPoll, Niels van Hoorn, Eric Robillard) produkcióinak tíz évvel később pedig már valódi színházak adtak otthont. A tagok az évek során konzervatóriumot végzett profi zenészekké képezték magukat, hét ország tizenegy táncszínházi társulatának írtak zenét. Számos nemzetközi turnén vannak túl, most először jöttek Magyarországra és a nagy érdeklődésre való tekintettel két este is fellépnek a Trafóban.

A TAIKO japán dobzenekart (ahol még a női tagoknak is impozáns méretű bicepsze van) technikai tudásban nehéz lenne felülmúlni, de ez talán nem is célja a PERCOSSA társulatnak. Kreativitás, humor és könnyedség, egyszóval profizmus jellemzi az előadást . Minden megszólal: a marék só, az olajoskanna, a fűrészlap, a PVC csövek. Hol cirkusz, hol pantomim, hol bravúros dobpárbaj : hagyományos japán dobok a modern dobszett ellen küzdenek, szamba jön síppal-dobbal, már csak a nádi hegedű hiányzik

Az egykoron utcai előadásokon edződött társulatnál nincs egy unalmas perc, hiszen a járókelők azonnal továbbállnak ha nem köti le figyelmüket az előadás: hol nevetünk, hol tátott szájjal figyeljük a pergő dobverőket, de leginkább ritmikus tapssal kísérjük őket.

Nem akarom lelőni a poénokat, hiszen kedd este még megtekinthető az előadás : belépés 6-tól 60 éves korig. Hallókészülék nem akadály, mert még a gyomorszájam is rezgett a japándobtól. Csak egy dologra készüljünk fel, ha gyereket viszünk: tuti, hogy az előadás után dobfelszerelést fog kérni húsvétra!