HTML

Zendo

Blogomban azokról a (főként magyar) tehetségekről szeretnék írni, akik a maguk útját járják. Akik értékeket hoznak létre: legyen az zene, design, könyv, film, festmény...

Friss topikok

Linkblog

Harcsa Veronika interjú 2009.10.16 szerző: Zendo

2009.11.01. 19:43 Zendo

 

 

 
Keményen megdolgozik a sikerekért. A koncertszervezők szeretik, mert megbízható és délelőtt is el lehet érni. Képes reggel hatkor e-mailt küldeni. Hiába, informatikusnak készült eredetileg. Az interjú napján is korán kelt, az egész napos próba után beszélgettünk és már rohant is tovább. A társművészetek inspirálják: Mátyássy Áron Utolsó idők című filmjéhez  Mákos Alberttel közösen írt zenét, amivel elnyerték a Filmszemle díját, ettől a MÜPA nagyterme is megnyílt.


 
Milyen érzés volt másodszor Japánban turnézni?
 
Fantasztikus volt megint, mégis más mint előző alkalommal. Felkészültebb voltam: utánaolvastam, hogy miket szeretnék megnézni és nem az első benyomásokkal voltam elfoglalva. Több időnk volt a koncertek között is, a zenekarral együtt is tudtunk mászkálni Tokióban és környékén. Próbáltunk mindenből egy kicsit szemrevételezni, minél több arcát megnézni a városnak. Jártunk felhőkarcolókban, az üzleti negyedben, gazdag bevásárlóutcákban, voltunk múzeumokban, parkokban, városszéli bazársoron, halpiacon...
 
Máshogy hat a japán közönségre a zenétek, mint idehaza?
 
Tavaly megijedtünk, mert a számok közt csak röviden tapsolnak. Ez nem azért van mert nem tetszik nekik a zene, hanem mert várják a folytatást. Annyira figyelnek a koncert alatt, hogy még egy pisszegés sincs. A koncert végén pedig nagyon lelkesek. A reakcióik mások, de a zenénk hatása ugyanolyan, mint itthon. Más képük van rólam, mert nekik egzotikum vagyok.
 
Az első lemezed Japán sikerét, még „kezdők szerencséjeként” fogtad fel. Azóta két újabb lemezed is megjelent Japánban. 
 
Továbbra is szeretnek bennünket a japánok. Abban, hogy az első lemezem így berobbant náluk, nagy szerepe volt annak, hogy még tapasztalatlan voltam. Mindent ösztönből csináltam, ezért kislányos lett. És ez a kislányos image tetszett meg nekik.

 
El tudnád képzelni hogy huzamosabb ideig külföldön élj?
 
Majd meglátom mit hoz a jövő. Most nagyon jól érzem magam itthon. De ehhez hozzájárul a sok utazás is, mert így folyamatosan ki tudok tekinteni a világra.
 
A nu-jazz pápával, Nicola Contéval turnéztál idén rangos jazz fesztiválokon: Norvégiában, Finnországban, Hollandiában, Görögországban. Látsz esélyt rá, hogy a Quartettel is fellépj majd a jövőben ezeken a rendezvényeken?
 
Ezt nehéz még megmondani, Nicola Contét azért hívják meg mert ismert. Alakultak ki kapcsolatok, osztogattam a lemezemet. Remélem ilyen meghívás is adódik előbb-utóbb.
 
Jazzanovával és DJ Maestroval is felléptetek, rengeteg fiatal kedvelte meg rajtatok keresztül a jazzt. Azt gondolnám, hogy a jazz tanszéken nagy becsben tartanak ezért. De ők azt mondják, hogy ez nem igazi jazz, amit játszotok.
 
Ez igaz is, én nem játszom tradicionális jazzt. Nem is állítottam soha, hogy a klasszikus jazz továbbvitele lenne a misszióm. A jazz elemek mellett van popzene és soul, néha még elektronika is a zenénkben, mert mi ezt így szeretjük. Énekesnőnek tartom magam és nem jazzénekesnőnek.
 
Főként személyes élményekről szóltak a dalaid eddig: szerelmekről és csalódásokról. Nyilatkoztad, hogy most már mások inspirálnak.
 
Sokkal nagyobb rend van most bennem, mint két évvel ezelőtt. Akkor jó volt ezeket a feszültségeket, bizonytalanságokat kiénekelni magamból. És mivel kiegyensúlyozottabb vagyok most, ezért jobban oda tudok figyelni másokra. Így könnyebb írnom is másokról.
 
Úgy tűnik mintha az népszerűségi görbét ki akarnád egyenesíteni. Kerülöd a sztárságot, a nagyobb ismertség inkább még több munkára sarkall.
 
Örülök a sikereinknek. Én ezt egy lehetőségnek fogom fel, hogy minél inkább kompromisszumok nélkül tudjak dolgozni. Sokkal jobban meg tudom válogatni, hogy milyen helyszíneken lépek fel, milyen emberekkel zenélek együtt, milyen maga a produkció. De nem szórom a pénz, nem költök drága ruhákra és nem derogál az sem, hogy BKV-val járok. A legjobb a sikerben az, hogy számíthatunk arra, hogy lesz közönségünk. 
 
Emlékszem egy Westend tetős koncertetekre, amikor egész napos próbálás után léptetek fel este, de a fáradtságnak a nyomát sem láttam rajtad az első szám után. 
 
Rengeteg energiát ad a közönség, ez hihetetlen feltöltő erő. A zenében pedig ez a jó, hogy fel tud oldódni benne az ember.
 
Változatosak a koncertjeid: a bulihangulatú Take 5 fellépések a Quartettel és a meghitt hangulatú duóestek Gyémánt Bálint gitárossal.
 
Fontosnak tartom, hogy az előadás sokszínű tudjon maradni, mert így nekem is sokkal könnyebb. Jó ha több repertoár van, mert nem fáradnak el a dalok és az egyes formációk sem. Tudok az újdonság erejével nyúlni a dalokhoz, ha különböző formációkban énekelem őket.
 
Közel engeded magadhoz a rajongókat azzal, hogy sokat mesélsz magadról a koncerteken.
 
Ezzel egyrészt kompenzálni akarom azt, hogy angolul énekelek és ezért mindig vannak akik nem értik a dalszövegeket. Másrészt az éneklés is egyfajta kitárulkozás nekem, hiszen a dalokat fontos életszakaszaimban írtam.
 
Egy hozzáértő mesélte rólad, hogy azért könnyű veled együtt dolgozni, mert mindkét agyféltekédet egyformán használod: a kreatív művészi énedet is szabadon engeded, de tudsz két lábbal a földön is járni. 
 
Ilyen a személyiségem, fegyelmezett gyerek voltam mindig. Az
alkotásban nagyon jó elengedni magam, de nekem természetes például

hogy nem szeretek késni. Úgyhogy ne haragudj, de el is repült az idő,
indulnom kell!

 

 

 

komment

süti beállítások módosítása