Abban a pillanatban, amikor Veronika a színpadra lépett már éreztem,hogy egy különleges koncertben lesz részünk. Mályvaszínű Manier ruha volt rajta. Ha másfél órán keresztül csak állt volna előttünk némán a színpadon én akkor is vastapssal köszöntem volna meg a performance-t. Először csak sejtettem,hogy Németh Anikó készítette ezt a csodálatos mályvaszínű ruhát, pont ideális hosszúságú, illetve inkább rövidségű szoknyával. Amikor a ruha hátán lelógó hosszú szalagokat megpillantottam, akkor már biztos voltam dolgomban. Ez Anikó védjegye is lehetne, mindig elrejt egy különleges részletet a ruháin, legyen az egy lelógó baba ( logo helyett), aszimmetrikus szoknya, vagy a hátra hímzett falvédőminta, amitől viselője úgy érezheti magát, hogy most jött le a falvédőről. Vagy a József Attila altatódalát idéző négyszemű párna ( lehunyja négy szemét a párna, aludj el szépen már ma).
Szerencsére nem a színpad közvetlen közelében ültem,így sikerült átadnom magam teljesen a zene élvezetének.
A 13 nekem nem balszerencsés szám ,inkább ellenkezőleg. Az utolsó vacsoránál ültek tizenhárman, sokan erre vezetik vissza a számhoz kapcsolódó babona eredetét. Ha már a bibliánál tartunk nekem egyre többet a Jézusnak kendőt nyújtó Veronika jut eszembe kedvenc jazz énekesnőmről. Milyen találó nevet választottak neki szülei!
Pontosan ilyennek képzeltem el gyerekkoromban a bibliai Veronikát.
Amikor ennyi rossz vesz körül minket a világban akkor is képesnek kell jónak maradnunk. Az,hogy a többi ember mit csinál, ne befolyásolja értékeinket. Ezért is fontos ebben a korban a művészek szerepe,hogy példát mutassanak.
A sötétség , a negatív erők épp úgy része a világnak, nélkülük nem lenne változás,de fontos hogy ne váljunk ezeknek az erőknek a követőivé.
Pusztulás nélkül nincs fejlődés és tanulás sem: ha nem romboljuk le a kártyavárat, nem tudunk újabb és újabb formájú várakat építeni.
Legyen saját véleményünk, saját értékítéletünk:azt cselekedjük amit igazán helyesnek érzünk.
Ne másokra hagyatkozzunk folyton, ha mindenki követ dobál és szitkozódik, attól mi még segíthetünk másokon.
Ezt a nagyon erős pozitív energiát érzem kiáramolni Veronikából. Ő nekem egy szivárvány, gyönyörködtet sokszínűsége, ragyogása. Képes meglátni a jót és a szépet, elraktározza magában és a dalain át megsokszorozva adja nekünk tovább.
A koncertje után szebbnek érzem a világot, a pincérlány kedvesebben szolgál ki,még a BKV ellenőrökre is rámosolygok. Meg is lepődnek rendesen...
Jó feltöltődni a koncertjein, mert jó cselekedetekre inspirál. Egy-egy dallam napokig megragad bennem ( az Unreachable vagy a Come on over ), újra és újra hallom és ilyenkor fel tudom idézni azt az érzést, amit a dala keltett bennem.
Kíváncsi vagyok, hogy ilyen profi zenészeknek kell-e még próbálni? Mintha egymás gondolatát is értenék, egy lélegzetvételből vagy szempilla rezdülésből is kitalálják a másik mire készül. Elképesztő koncentrációt igényelhet,ugyanakkor ennek az erős egymásra figyelésnek óriási összetartó ereje van.
Ők szemmel láthatóan boldogok attól,hogy együtt lehetnek a színpadon,hogy közösen zenélhetnek. És mindezt megosztják velünk a zenén keresztül.
Veronika elmesélte,hogy Görögországban egy 40 méter magas sziklafalon üldögélt, előtte a végtelen tenger ( persze tudjuk,hogy a Harcsa szereti a vizet) és a napfelkeltét nézte. Van egy barátom is, aki rendszeresen a Dobogókőn várja a tavaszi és őszi napfordulókor a felkelő napot. Biztosan van egyfajta gyógyító hatása.
Egy trópusi napfelkelte ragadt meg leginkább az emlékezetemben. Karib-tenger, pálmafák, fehér homok. Az időeltolódás miatt a többi turistával együtt vártuk a napfelkeltét és olyan élénk színekkel köszönt ránk a felkelő nap, mint egy trópusi koktél, vad rózsaszín és vérnarancs. Santorini fehér háztetőin üldögélve pedig a letűnt Atlantiszt idézte a legszebb napnyugta, amit valaha láttam.
De a zenének is van gyógyító hatása. Nekem például elég pocsék délutánom
volt és fáradtnak éreztem magam még a koncert elején. De ahogy elkezdett Veronika énekelni már enyhült bennem ez a rossz érzés. És akkor jött Majtényi Bálint... Dobszólója alatt éreztem amint mellkasomból sámánként kihúzza belőlem a feszültséget. Bálintot receptre kellene felírni stresszoldónak.
És megint két Bálint volt a színpadon. Gyémánt Bálintnak a közönség próbált új nevet találni: Bálint 2, Valentin, Csiszolatlan Gyémánt. Ő pedig egy új zöld pedállal lepte meg a zenekart. Pedálozott is rendesen. Jó lenne már beírni ötödik állandó tagnak ( A HVQ- ból a Q Quintetet is jelenthetne), mert úgy éreztem magam, mint egy hokimeccsen: az 5-ös számú játékos egy-két szám erejéig a pályán van, csiszolta gitárt,mint egy gyémántcsiszoló, aztán irány a kispad. A színpad mögött meg mégsem pengethet magában,hogy tartsa a rezgésszámot. A sportolóknak is kell bemelegítés,amikor újra a pályára jönnek!
Sokszor nem is veszem észre,hogy egy jazz koncerten vagyok. Oláh Zoltán ( Mr. Vega) például olyan széles vigyorral bőgőzött végig, amit eddig csak rockabilly koncerten láttam. Jókedve magával ragadta a többieket, mert egymást érték a szólók, annyira felpörögtek,hogy már kezdtem reménykedni,hogy hajnalig ott ülhetek.
Egyébként Zoltán a koncert után még vagy fél órát bőgőzött levezetésnek, érdemes volt ottmaradnom.
Blaho Attila háttal ült nekünk, szinte mozdulatlan felsőtesttel, keze mégis olyan gyorsan járt, mint Bálint dobverője. Most már egy VHK koncert sem lesz elég pörgős nekem a péntek este után, szomorúan fogok sóhajtozni, hogy hol van ez egy HVQ jazz koncerttől...
Sok új szám elhangzott: és végre kiderült,hogy Vancsó Zoltán, a kiváló fotográfus ihlette a Come on over című dalt, ami egy baráti estéről szól. Miért gondolt itt valaki másra,mint a barátságra? Úgy tűnik meghallotta hívó szavamat, mert szünet nélkül fotózta a finoman nőies Manierban tündöklő Veronikát. Most van egyébként kiállítása NESSIM galériában, ne hagyjátok ki! Remélem a japán turné képeiből is válogatott.
A költözés, illetve az utolsó doboznál eleredő jégeső is egy szép dalra ihlette Veronikát, én valószínűleg arra gondoltam volna az ő helyében,hogy :A francba , eláznak a dobozok!
Talán csak egy szomorú dal lesz az új lemezen, aminek nagyon örülök, mert a korábbi dalok többször szóltak szerelmi csalódásról és bánatról. Kívántam is neki ,hogy megtalálja a szerelmet, aki lehozza majd neki a csillagokat az égből ( azt már minden pályázó tudja,hogy reggel teára ott kell vele maradni az ágyban) – és milyen jó, hogy így is lett. Bár azon kívül,hogy ezt kívántam speciel sok szerepem nem volt bent.
De ha már ez így bejött, akkor én sok-sok Grammy díjat kívánok neki. Bevallom ezért követem őket koncertről koncertre, mint egy jazzgroupie,hogy minél többször hallhassam őket , mielőtt szárnyaira kapja őket a világhír és csak elvétve lépnek majd fel kis hazánkban. Meg hogy megírhassam bestselleremet: Napfényes út a Grammy-esőig címmel.
Egy San Franciscóban élő magyar ismerősöm is ott volt a koncerten és nagy öröm volt számomra,hogy mennyire hatott rá a zenéből áradó energia. A végére már teljesen lázba jött, meg is beszéltük,hogy milyen jó lenne ha a legendás Fillmore-ban lépne fel egyszer Veronika. If you really want to make it happen, you can make it happen.
Lajkó Félix-el egyébként így jártam , tíz éve még főleg alternatív helyeken lépett fel, kétszer mentem el koncertjére: egyik alkalommal sem érkezett meg. Legalábbis én eljöttem 1-2 óra várakozás után., ők meg Szegednél elakadtak. Tíz év önkéntes emigráció és most meg a világ nagyvárosaiban lép fel Félix. Aminek örülök, mert így millióan élvezhetik zseniális játékát. Azért nem adtam fel,hogy élőben láthassam!
Ha Veronika világhíres lesz, akkor majd elmegyek dolgozni egy légitársasághoz és ott leszek továbbra is minden fellépésén.
Szerelmek jönnek mennek, de a rajongás egy életre szól...
