Zendo

Igazi ünnepnap volt a Magyar Dal napja, Presser Picinek egy nagy ölelés jár érte minden magyar zenerajongótól. Lehet gyűlölködés és kirekesztő erőszak nélküli politikamentes magyar rendezvényt szervezni, ahol a békésen sörözgető nagymamától kezdve a huszonévesekig mindenki élvezettel hallgatja az elmúlt 50 év legendás magyar zenészeit és a fiatal tehetségeket. Szinte óraműpontossággal zajlott a koncert, minimális szünettel az egyes számok között, dicséret illeti a kiváló technikusokat, kellett a két nagy kivetítő mert vagy ötvenezer (!) ember gyűlt össze a Szigeten. Fantasztikus ötlet volt a dalszövegeket kiírni a kivetítőre, mert így össznépi karaoke-ba torkollt a koncert, sokszor egész strófákat a közönség énekelt, vidáman dalolt körülöttem mindenki, sütött a nap, rengeteg szép fiatal lány táncolt és kívülről fújta a dalokat, amik még születésük előtt voltak slágerek.

Rohantam, hogy a Szakcsi-Babos projektre odaérjek. Életemben először hallottam Harcsa Veronikát magyarul énekelni, ez minden eddiginél szebb élménnyel szolgált. Meghatottan állt a színpadon, talán egy kicsit meg is illetődött, hogy jazz félistenek mellett lépett fél, hozzáteszem egyenrangú partnerként. Menyi érzelmet tud kifejezni azzal a csodás hangjával!

Harmatos harangvirágra emlékeztetett a hamisítatlan Manier ruhában. Mintha csak az égből pottyant volna harang alakú szalagos szoknyáját ejtőernyőnek használva pillangószárnyakba kapaszkodva.Csillogó cipőjén és csodálatos ruháján sokáig időzött a kamera.

Jól választottak énekesnőket az élő és világhírű magyar jazz legendák: Szalóki Ági egy szép népdalt adott elő kristálytiszta hanggal, és arra biztatta a terhes nőket elragadó kedvességgel, hogy már a hasukban mocorgó babáknak énekeljenek minél több szép népdalt. Milyen igaza van!

Veres Mónika fantasztikusan jazzasített cigánynótát adott elő, ettől aztán tűzbe jöttek a zenészek! Micsoda tehetségek! Megható pillanat volt,amikor a három jazz grácia egymás kezét fogva hajolt meg a közönségnek.

Emelkedett hangulatomat csak tovább fokozta a Csík zenekar. Majorosi Marianna könnyfakasztó szépséggel énekelte a szürreális Quimby dalt:Most múlik pontosan.

Íme a dalszöveg:

Lovasi András már bepálinkázott a színpadra lépés előtt, remek tippet adva nekünk. A Csillag vagy Fecske hallatán már egy kritikusa sem mondhatja, hogy nem tud énekelni.

Nagyon tetszett még a külsőre REM-es Pál Utcai Fiúk, a Quimby, a Rock Allstar – bár kövéren és kopaszon a hangerőt már nem bírom, Kalapács Józsi, kinek az arcszesze is csak Pitralon.

Jó volt még Rúzsa Magdit élőben hallani, jó lenne ha többen írnának neki egészen rendkívüli hangjához méltó dalokat, bár biztosan szép sikereket arat Janis Joplin magyar reinkarnációjaként is.

Hobót azért tisztelem, mert évtizedek óta hű marad önmagához, értékeihez, és hogy gazdagítja a bluest költészettel: Faludy György, József Attila, Allen Gingsberg megzenésített verseivel.

Az E-klubban folytattuk a pálinkázást a Rézangyal után (a magyar dal ünnepe legyen a magyar ital ünnepes is), egyhangúlag Lillát szavaztuk meg a legszebb lábú pincérlánynak, aki egy narancs/barna bőr Tiszát viselt ( még hogy nem elég nőies a Tisza) , az ezüstérmes egy tépőzáras barna zöld Tiszát viselt – hazafias érzéseinket tovább növelve. Lilla kedves mosollyal a szokásos rendelést hozta ki több kör után, amikor mi már nem is emlékeztünk rá hogy mit is szoktunk rendelni.

Ha nem hallom meg Harcsa Veronika hangját a fináléban ( Barabás Lőrincék állítólag „Ladal a miénk” címmel csinálnak egy hasonló feldolgozást Fábián Juli kedvéért), soha nem találok vissza a sötétben a nagyszínpadhoz a többiekhez, de így denevérként kizárólag a hangjára hagyatkozva sikeresen rábukkantam az ötvenezres tömegre és még láttam amint önfeledten ugrál néhányat a szám végén.