VigyVigyázat, a tetőn dobolnak! HVQ koncert a Westendtetőn
Visszatérő rémképem, hogy egyszer csak Harcsa Veronika megelégeli,hogy majd minden koncert blogomban említést teszek a lábáról és ezentúl majd csak nadrágban lép fel.
Lehet, hogy ez a gondolat valójában intő égi jel : a csodálatos hangja és dalai szépsége helyett figyelmem túlságosan is a külseje felé fordult el. Kedvenc ruhatervezőjét Németh Anikót mégsem okolhatom ezért,bár ha Manier kreációiban látom a színpadom nehéz nem észrevennem kibontakozó nőiességét. Anikó odafentről hozza a szabásmintákat, ő tudja,hogy milyen ruha méltó egy Angyalhoz. Én meg jobb ha csak a képeket nézem ezekről a koncertekről...
Jut eszembe, a Sziget kiváló alkalom lenne egy újabb különleges kreáció bemutatására...
Ez a látvány számomra hozzátartozik az előadás szinte katartikus élményéhez: a tánccal együtt.
Veronikának a hangja nagyon különleges és azzal, hogy megtalálta saját stílusát mind a zenében ( saját szerzeményeit adja elő) mind az előadásában (meri önmagát adni a színpadon)-misztikus koncertekkel örvendezteti meg széleskörű rajongótáborát. Folyamatosan megújuló performance-ával egy eszményi nőalakot testesít meg a színpadon , aki mindannyiunk emlékeiben él ( mostani vagy talán valamelyik előző életünkből). Lehet hogy ez a titka, de lehet hogy egészen más...
Mindenesetre előadóművész még ilyen erősen nem hatott rám: a szívem nagyot dobban ha egy virágüzletben Veronika nevű virágot kínálnak, de legyőzöm a kísértést, hogy a kertet teleültessem vele. Amikor nyaralásáról mesél,hogy egy magányos sziklaszirtet nézett ki a Google map-en eszembe jut,hogy milyen jó lenne ha pont ezt a pillanatot örökítené majd meg a műholdfelvétel, amint a napfelkeltében gyönyörködik, de aztán elhessegetem a gondolatot magamtól,hogy hacker ismerősömet megkérjem, hogy programozza át a műholdat.
Veronika hangja teljesen rabul ejtett inspirál nap mint nap, pedig már több mint fél éve,hogy először hallottam. Sokan érzékinek írják le, de számomra ennél jóval mélyebb,őszinte érzéseket közvetít a hangja: a tiszta szeretetét. Emlékezetet rá,hogy a szerelem boldogságát éljem meg párommal. Felszabadít és ösztönöz,hogy a saját utamat járjam, hogy merjek önmagam lenni.
Mintha felébredtem volna egy szürke álomból és új ragyogóbb színekben látom a világot, mélyebb dimenziók tárultak fel előttem. Tudatosabban próbálom meg élni életemet,figyelek a pillanatok szépségére és nem hagyom hogy a régi rossz beidegződések ettől eltérítsenek. De ehhez kell,hogy ezt a felemelő élményt újra és újra átéljem a zenéjén keresztül.
Legutóbb a Westend tetőn hallottam szabadtéri koncertjét. Zenészeivel egész napos próba után lépett fel este. Szemmel láthatóan fáradtan, de mégis a megszokott magas színvonalon zenéltek (Mit szólna ehhez a zenészszakszervezet??? kemény tempót követel zenekarától, talán erre célzott egy interjúban, hogy férfias megnyilvénulásai is vannak)
Maximális erőbedobással énekelt, a fáradtság nyomtalanul eltűnt arcáról, a Spooky zárószáma alatt már frissen ugrált.
Nagyon elhivatott Veronika, képes egy éjszakai koncert után másnap reggel nyolckor a következő fellépés részleteit megbeszélni a koncertszervezővel. Tokyo-párizs-budapest 15 órás repülőút után fellépett a PECSÁ-ban a PASO koncertjén!Reggel hatkor (!) e-mailt küld. Én gyanítom,hogy az óvodában Duracell nyuszi volt a jele, energikusságában srácaimra emlékeztet. Talán azért ilyen, mert ő is ,mint a gyerekek azt csinálhatja egész nap, amit igazán szeret.
A sikerhez a kemény munka és profizmus is hozzátartozik. Egy rosszul beállított mikrofon, egy hanyag technikus pedig az egész koncert varázsát teheti tönkre, valószínűleg visszasírta magában már párszor a japán turnén tapasztalt precizitást, amivel fellépéseit készítették elő vendéglátói.
Egy gondolat megragadt bennem előadásából: a szinte rap-es hatású improvizációban fogalmazta meg azt a gondolatot, hogy akiknek sok szeretője van, annak igazából egy sincs.
Sok rocksztár él vissza azzal,hogy öltözőjük előtt rajongók hada sorakozik fel mindenre készen.
„Nem lehet miénk a világ összes jó nője, de kísérletet azért tehetünk rá ”-fogalmazta meg krédóját egy rocksztár. Egy ilyen intim együttlét azonban legtöbbször a bálvány ledőlésével jár, Mick Jaggerrel eltöltött pásztoróra után felelte egy groupie az izgatott kérdésre, hogy na milyen volt?
„Hát nem ért fel Jaggerrel...”
Míg húsz éve még az elvált szülők gyermek volt a kakukkfióka egy osztályban, mostanra ez az arány megfordult. Sokan sakkmesterként meghasonlott szívvel egyszerre több táblán játszanak és a számtalan szerető után kielégítetlenül sem találják a boldogságot, amiben pedig egyszer részük volt, csak akkor nem tudtak róla. Most meg már végleg elveszítették....
Igazából az első lemezen hallható Sting altatódal átdolgozásról szerettem volna írni ( Lullaby to an anxoius child), csak szokás szerint kicsit megint elkalandoztam.
Ritkán érzékenyülök el ennyire egy daltól, de Veronika különleges hatással van rám. Amikor a Lullaby-t hallgatom -férfiasan bevallom- könnyek szöknek a szemembe. Átélem,hogy milyen gondoskodó szeretettel és odaadással dalol gyermekének anyaként és egyben eszembe jut életem két legszebb pillanata: gyermekeim születése. Nagy ajándék ez a Teremtőtől és egyben nagy felelősség is.
Remélem Veronika is megtalálja soulmate-jét és majd miután Németh Anikó egy csodálatos esküvői ruhával lepi meg az angyali menyegzőre ő is anya lesz egyszer...
Én pedig úgy tervezem,hogy nyugdíjasként motorozhatok majd együtt feleségemmel egy custom made chopperen az Alpok hegyi szerpentinjein megcsodálva a gyönyörű hegyeket és gleccsereket – ha még lesznek egyáltalán.
Motoros dzsekimen pedig egy hangjeggyel átszúrt szív lesz Jazz is Love, Love is Jazz felirattal.
