Diamonds are forever-Gyémánt Bálint trió a Take 5-ban
Megfejtettem a rejtélyt,hogy miért választja annyi gyönyörű jazz énekesnő gitárkísérőűl Gyémánt Bálintot. A válasz egyszerű: minden nő szereti a Gyémánt közelségét. Állandó ragyogásávál, sokszínű különleges csillogásával ragyogóan kihangsúlyozza a női szépséget,ugyanakkor kemény és elpuszíthatatlan.
Harcsa Veronika, a jazzénekesnőbe bújt Angyal remek érzékkel válogatja meg zenésztársait, Quartetjében már-már állandó vendég Bálint és kettejük meghitt, különleges légkörű fellépései egyszerűen kihagyhatatanok.
Most végre sikerült Bálintot saját triójával meghallgatnom. Ha egy szóban táragyilagos visszafogottsággal és angolos hidegvérrel kellene jellemeznem a koncertet,akkor így sikítanék fel percekig tartó farkasüvöltés után, hogy : ATYAÚRISTEN!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
Bálint tud gyengéd odadással és feszült figyelemmel is kísérni: módszeresen végighalad az összes erogén zónán, illatos rózsaszirmokat hullat , olajozott kezével gyengéden simít majd lírai vallomásokat sugdos partnere fülébe miközben végig hagyja magát irányítani.
De most aztán megmutatta milyen amikor szabadon engedi magát és vad szilajsággal letépi a ruhát partneréről, hogy aztán gyémántkeménységgel kerekedjen fölé.
Ha most összeadnám az összes kiváló gitárost , akit eddig hallottam minden műfajban és a rám gyakorolt hatásukat négyzetre emelném, akkor sem közelítenék meg Bálint játékát.
A kemény rockzenéket megszégyenító szólóit olyan technikai bravúrral és hőfokkal adja elő,hogy ha játéka közben lángra kapott volna a színpad, akkor menekülés helyett mozdulatlanul ültem volna székemen,hogy el ne mulasszam a játékát.
Az elmaradhatalan sapka (amit Samuel L. Jackson megfordítva visel) a hozzá passzoló inggel lassan már Bálint védjegye lesz, mint Angus Youngnak az Ómen című filmből áthozott táskával. kiegészült iskolásegyenruha.
Nem lehetett könnyű helyzetben a trió basszusgitárosa Bálint mellett, de azért ő is megmutatta,hogy mire képes. Azért egyszer szeretnék hallani egy olyan basszusszólót is, mint az Anesthesia ( Pulling a teeth) a Metallica Ride the Lightning albumáról, amit Cliff elsőre játszott fel ( A „Bass solo, take one” – el is hangzik a legendás lemezen ) és nem is bírt abbahagyni, ezért egyszerűen elkezdték játszani a következő számot.
A dobos villámgyors csukómozdulataival -szemmel láthatóan élvezve Bálint pergő játékát –még inkább felforrósította a hangulatot. Ha már egyszerl elcipelte őket, a lírai balladához egy hangtompítós dobverőt használt, ami leginkább Dennis a komisz nyársahúzott marshmallow-jához hasonlított, amit aztán égve wilson bácsi fejére hajított, valamint egy nálunk a konyhában fellelhető számomra ismeretlen rendeltetésű legyezőszerű kis bizbaszt ( de lehet hogy a jazzdobolás nagykönyvében ezt nem így hívják).
Mindenesetre Bálintnak nem sok újat taníthattak a jazz szakon, viszont egy dolog miatt feltételnül érdemes volt bejárnia: együtt koptathatta az iskolapadot Harcsa Veronikával...
