Ennyi szépség láttán még a gazdasági világválság fenyegető réme sem tud rám hatni.
Ezt a ragyogóan tiszta tekintetet, csak gyermekeken láttam még.
Veronika őszinte, boldog mosolya annyi életvidámságot sugároz, hogy újra hiszek a mesékben. Igenis léteznek angyalok és tündérek , a jó elnyeri méltó jutalmát.
A mese végén Veronika pedig ellovagol majd egy szőke herceggel fehér lovon.
Minden jó, ha jó a vége.
Ha a szeme kékjébe nézek, gondolatban a végtelen tengerben lebegek súlytalanul, ahol a vakító fényben a felhőtlen nyári égbolt összeolvad az azúrkék vízzel.
És megszűnik a fent és lent. Csak az örökké tartó MOST van. Átérzem a világ egységét: azt, hogy minden a helyén van és minden okkal történik.
Veronika odaföntről hozza le nekünk ezt a csodálatos harmóniát a zenével. Ez tölti meg varázslattal hangját, ettől olyan tündöklően szép. A boldogsága pedig átragad ránk és a jóra ösztönöz.
Ő pedig művészként NŐvé teljesedik ki, köszönettel begyűjti a hódolatot és a virágcsokrokat, aztán hazasiet szerelméhez. Mi meg a sajátunkhoz.
Németh Anikó a ruhaanyagok segítségével teszi tapinthatóvá és láthatóvá ezt a teremtő erőt.
Veronikánál ideálisabb modellt nem is találhatott volna.
Kettejük találkozásából valami olyasmi született, amire nincsen szó. Érezni kell,hagyni hogy átjárjon bennünket a látvány - és felidézze a majdnem elfelejtett gyermekkori élményképünket a csodáról, amikor még tündéreket és angyalokat rajzoltunk, akik a mesék erdejében laktak.
Pontosan ilyen ruhába öltöztettük őket, és ilyen nádszál karcsú mosolygó lány alakot öltöttek, mint Veronika.
Minden koncertjére úgy készül, mintha élete legfontosabb fellépése lenne: azért mert ezt az érzést akarja nekünk átadni dalaival.
Amikor Manierba öltözik, elég ha ránk mosolyog...
