Jazz összeriffenés Fábián Juli új zenekarával a Magyar Rádió 6-os stúdiójában
Ez volt az első stúdiófelvételem. Bár a felvételhez mindössze a tapssal járultam hozzá, azért derekasan kivettem a részemet: én tapsoltam mindig legtovább.
Fábián Juli Jazz Riff néven mutatta be új zenekarát: Sárik Peter - zongora, Papesch Péter - basszusgitár, Csejtey Ákos - szaxofon, Fodo Sándor – ütőhangszerek.
Arra tippeltem , hogy az AC/DC Riff-Raff című legendás száma alapján történt a névadás, de a Let There Be Rock jazzváltozata helyett -mintha csak megrendeltem volna -kedvenc jazz számom a Take Five szólalt meg az alkalomhoz illő sötétkék-fehér virágmintás nagyon szép ruhát viselő ugyancsak nagyon szép énekesnő és kiváló zenészei tolmácsolásában.
Bár a rádiófelvétel ezt a vizuális élményt nem adja vissza, de a jelenlevő nagy számú férfi jazz rajongó szemmel láthatóan értékelte, fél szemmel óvatosan Juli barátját keresve a széksorok közt.
Juli fantasztikusan képzett, energikus hangja, mint egy tornádó először lassú örvényléssel körbefog, magába szippant majd felröpít a Föld fölé,hogy aztán szabadon lebegve adjuk át magunkat a jazz határtalan élvezetének. Aki egyszer meghallja őt énekelni, az mindig is keresni fogja, ez az élmény egyszerűen nem enged. Ezért követi Julit törzsrajongók csapata, akik rendszeresen kísérik fellépésről fellépésre, naptárjukban a koncertidőpontokat feljegyezve. Hamarosan Julibuszt kell szervezni a turnékra.
Még mindig magam előtt látom a Spring on Frank square zárósképét ( Learn to fly) Juli madárszárnyat imitáló lágy kézmozdulatával. Bohumil Hrabal jutott róla eszembe, aki kedvenc galambjaihoz tért vissza.
A Riff ( amiről Juli felvilágosítása után már tudom, hogy hasonló, mint a Groove) elnevezés egyébként arra utal, hogy itt bizony nem szokványos jazzre számíthatunk, Sting Fragile dala után egy másik Juli kedvenc Seal száma következett. Szerencsére mindegyikből maxi változat, időt engedve mindenkinek, hogy kedvére kiszólózza magát. A jazznagyságok mellett a nu-jazzz apostol Nicola Conte, a bongo-király Manu Chao és a Red Hot Chili Peppers is Juli kedvencei közé tartozik.
Sándor egy zanzásított dobkészlet mögött ült, mégis elképesztő hangokat és ritmust csalt ki erre a célra tökéletesen alkalmatlannak tűnő tárgyakból, mint például a napon megolvadt locsolókanna vagy a TV shopból is megismert univerzális neonszínű portörlő. Szilárd meggyőződésem,hogy még napszemüvegét is meg tudta volna szólaltatni alkalomadtán. Még az ülőalkalmatosság is dobként funkcionált.
A pergő szólókat Juli lüktető, delejes tánccal kísérte - férfirajongóinak legnagyobb örömére.
Európa legjobb 12 fiatal jazzénékesnője közé rangsorolja a szakma, már kétszer is döntőbe jutott Montreux-ben a fesztivállal egy időben megrendezett dalversenyen.
A forró hangulatról a zenekaron kívül a Magyar Rádió is gondoskodott, mert száműzték az italautomatákat, ezért szomjas teveként loholtunk az első oázisba meg sem várva a következő zenekart. Az lett volna az igazi, ha a koncert végén a felvételt cd-n megvásárolhattuk volna.
Remélhetőleg hamarosan saját lemezzel rukkol ki Juli és a Jazz Riff, addig is járjunk koncertjeire!
